Otthon készült

Elkerülhetetlen a tej drágulása

Getty Images
Getty Images

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács legfrissebb összegzése szerint a tejtermelőknél és a feldolgozóknál egy év alatt átlagosan 15–18 százalékos termelésiköltség-emelkedés volt, emiatt már rövid távon is emelkedhet a tejtermékek ára, írja a sonline.hu.

Kapcsolódó
Ne tároljunk tejet és tejtermékeket a hűtő ajtajában
Pár praktikus tanács, amely segít a legtöbbet kihozni a hűtőszekrényből.

Szommer Gábor, a kaposvári Fino-Food Kft. kereskedelmi igazgatója a lap megkeresésére arról beszélt, a nyers tej ára literenként most 8-10 forinttal drágább, mint amennyi tavaly februárban volt.

Május végéig magunkra vállaljuk a költségnövekedést, ami automatikusan azzal jár, hogy romlik a feldolgozó jövedelmezősége. Június elsejétől viszont átlag hat százalékkal emeljük a tej és a tejtermékek árát, így a tejfölét és a sajtét is. Emiatt a 1,5 vagy 2,8 százalékos tej ára literenként 8-10 forinttal megy fel

– közölte.

Mint mondta, ha a nyár elején még sem nyúlnának az árakhoz, akkor tartósan romlana a piaci pozíciójuk, ami viszont nem teszi fenntarthatóvá a gazdálkodást. Az elmúlt időszakban számos költségük nőtt, a koronavírus-járvány elleni védekezésre csaknem 30 millió forintot költöttek.

A terméktanács tájékoztatása szerint a járványhelyzet az ágazat minden szereplőjénél jelentős mértékben megnövelte a higiéniai költségeket. Mint fogalmaztak, tavaly komoly problémát jelentett például az is, hogy egy normál évhez képest sok esetben a kesztyűkhöz, a maszkokhoz és a fertőtlenítőszerekhez is csak többszörös áron juthattak hozzá, míg mára a jelentős többletfelhasználás okoz költségnövekedést.

A kaposvári tejüzemben havonta közel négymillió liter tejet vesznek át, csaknem 6000 szarvasmarha biztosítja az állandó alapanyag-utánpótlást.

Kapcsolódó
Fedezzük fel újra a tejsavót, mutatjuk mihez használhatjuk
Sokan nem tudják, de a tejsavó egy roppant értékes és széleskörűen felhasználható ajándéka a természetnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik