Életmód

200 ezer virágmagot vetnek óránként egy új kínai üzemben

sohu
sohu
A technológia fejlődése jól láthatóan megváltoztatja a magas költségű és alacsony hatékonyságú gyártási modellt.

Megszületett az első gyár Kínában, amely megvalósítja a virágpalánta nevelésének teljes automatizálását. A Chongming Smart Ecological Flower Park területe meghaladja a 20 hektárt, melynek egy része virágos faiskola, másik része pedig virágtermelő üzem, csupán néhány alkalmazottal – írja a sohu.

A termelő létesítményeinek teljes üzembe helyezése után mintegy 200 millió virágpalánta és több mint 10 millió cserepes virág éves termesztése érhető el.

sohu

A vetősor 200 000 magot vethet el egy óra alatt

Egy gazdálkodó körülbelül 2000 magot tud elvetni óránként, és ha egy órán belül el 200 ezer mag elvetésére van szükség, akkor ezt 100 ember, dolgozó tudja elvégezni. Összehasonlítva ezt a hagyományos módszert az automatizált gyártósorral, akkor elmondható, hogy ez utóbbi hatékonyabb, a vetőmag minősége pedig stabilabb.

A munkavállalók többsége hagyományos termelő volt a közeli falvakban, és mára már ezek a “terepen dolgozók” olyan üzemeltetővé váltak, akiknek majd csak a gép működését kell irányítaniuk, megkönnyítve ezzel a munkát. A technológia fejlődése jól láthatóan megváltoztatja a magas költségű és alacsony hatékonyságú gyártási modellt.

Az üzem takarékos üvegházszabályozó-rendszert használ a lehető legjobb energiafelhasználás érdekében, valamint a vízbe és műtrágyába integrált öntözőrendszerek hatékony vezérléséhez figyelembe veszik a környezeti paramétereket is.

A virágipar magas színvonalú fejlődése nem csak jó minőségű virágok ültetését jelenti, hanem egy automatizált, informatizált és intelligens mezőgazdasági termelő rendszer kialakítását is jelenti, amely összhangban áll a nemzetközi fejlett technológiával, valamint a virágipar jövőbeli irányával.

Kapcsolódó
Csehországban stratégiai fontosságúvá nyilvánítanák a helyi gazdák termékeit
Azt is szeretnék, hogy amíg az országban megtermelt zöldségekből és gyümölcsökből elegendő a kínálat, addig a multik ne importáljanak külföldi terméket.
Olvasói sztorik