Mozaik

Új haszonnövények telepítését teszi szükségessé a klímaváltozás

pixabay
pixabay
Minél erőteljesebben melegszik a bolygó, annál nagyobb szükség lesz új haszonnövények telepítésére egy új tanulmány szerint.

A müncheni földrajztudós, Florian Zabel vezette kutatócsoport négy forgatókönyvet vázolt fel, amelyek azt vizsgálták, milyen hatással lehet a klímaváltozás a négy legfontosabb haszonnövény – a rizs, a búza, a kukorica és a szója – terméshozamára.

Kapcsolódó
Bemutatkozott a klímaváltozás Magyarországon: kiszáradtak a szikes tavak
A klímaváltozás lassan a laikusok számára is kezdi éreztetni hatásait.

A kutatók az 1,4 és 3,9 Celsius-fok közötti globális átlaghőmérséklet-emelkedéssel számoltak

– közölte a müncheni Ludwig Maximilians Egyetem.

Eredményeik azt mutatták, hogy az évszázad végéig egy mérsékelt, 1,4 Celsius-fokos melegedést még jól kezelheti a mezőgazdaság. Ekkor a jelenleg létező fajokkal végzett szimuláció szerint a mostani termőterületek 85 százaléka marad optimálisan művelhető, ráadásul a hozam 20 százalékkal akár növekedhet is.

Ehhez hozzájárul, hogy a légkör növekvő szén-dioxid-tartalma egyes haszonnövényekre pozitív hatással is van

– mondta Zabel.

Az erőteljesebb felmelegedésnek pusztító hatásai lehetnek. A legnagyobb mértékű felmelegedés esetére vonatkozó forgatókönyv szerint a világ termőterületeinek akár 40 százalékán is új fajokra lesz szükség, amelyek részben ma még nem létező tulajdonságokkal rendelkeznek

– állapították meg a szakemberek.

A világ egyes régióin azonban új fajok telepítése sem segíthet, mert túl száraz lesz az időjárás. Ilyen területek lehetnek a tudósok szerint Törökország, Brazília északkeleti része, Texas, Kenya és India egyes részei.

Ugyanakkor megnövekedett terméshozam várható új fajok telepítése révén Európa, Kína és Oroszország bizonyos részein.

A kutatásban németországi, egyesült államokbeli, belgiumi, ausztriai, kínai, nagy-britanniai és svédországi egyetemek és kutatóintézetek munkatársai vettek részt.

Kapcsolódó
35 ország tett ígéretet a klímaváltozás megfékezésére
Többek között London, Párizs, Los Angeles és Újdelhi főpolgármesterei közösen fogalmazták meg, hogy a következő két évben mit tesznek a környezetünkért.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik