Baranya megye híres várait, Siklós és Szigetvár várát senkinek nem kell bemutatni. Szépségük és történelmük ismert mindenki előtt. Ám nem csak ezzel a két várral büszkélkedhet a megye, említésre méltó még több másik vár is. Egyik közülük a Keleti-Mecsek csodálatos vidékén található Márévár.
A régi, középkori lovagvár egy gyönyörű völgy felett, 354 m magas sziklakúpon található Magyaregregy községtől néhány kilométerre. Tökéletesen olyan, mint amilyennek a képzeletünkben egy várat látunk. Romantikus erdő ölelésében a hegycsúcson magasodik, kapuit pedig, bár még nem olyan régóta, háromfejű sárkány is őrzi.
A várnak egyedi története van, sok száz éves legendakör övezi.
Máré várának mondája
Egregytől délre, Máré várában lakott Máré vitéz ifjú szép feleségével. A közeli Miklós-várban, Szentlászlón innen pedig testvére, a nőtlen Miklós vitéz. Márét a király hadba szólította. Elbúcsúzott feleségétől, akit arra kért , várjon rá hűségesen.
Múltak az évek, s Máré nem jött haza. Felesége már elsiratta, halottnak hitte, és szívesen látta a szomszéd vár urát, aki egyre gyakrabban járt a bánatos asszonyhoz. Máré vár asszonya már nem törődött urának tett ígéretével. Addig- addig jártak össze, míg Miklósnak és az asszonynak szép lánya született. A kislányból már majdnem nagylány lett, mikor Máré mégis hazatérhetett.
Megtudta, hogy felesége hűtlen lett hozzá. Mindkét várat megostromolta, ágyúival halomra lövette. Ott pusztult el az asszony Miklós vitézzel együtt. Lányuk életben maradt, de őt anyja – mielőtt meghalt- még megátkozta.
Az átokkal sújtott lány a vár pincéjében raboskodik temérdek kincsével együtt, és várja szabadulását. Minden 77. évben, piros pünkösd hajnalán kijöhet, a Vár-völgyi patakban fürdik és fésüli hosszú haját.
Az a vadász válthatja meg az átoktól, aki ilyenkor arra jár és megcsókol egy szarvasbikát, egy mérges kígyót és egy varangyos békát.
Eddig még nem akadt olyan vadász, aki a próbatételt teljesíteni tudta volna. Így a Vár-völgyi szél néha még ma is magával hozza a megátkozott lány sóhaját.
A várat írásos formában először egy 1316-ban kelt oklevél 1318-as átírásában említik, amikor Károly király Bogár Istvánnak adományozta.
1347-ben említik legközelebb, ekkor a vár egyik örököse Gunyafi Domonkos, a várban lévő birtokrészeit elzálogosítja, Vesszös és Töttös mesternek, Becsei István Bars megyei főispán és lévai várnagy fiainak.
A Bogár család tagjai a család teljes kihalásáig még kézben tartották Márévár fele részét, majd a nemesi família utolsó tagjától örökösödési szerződéssel 1468-ban a Várday család kezére került.
Később belháborúk során a szerb származású Bakith Pál szerezte meg, aki az 1530-as években reneszánsz ízlés szerint alakította át a kis lovagvár lakóépületeit.
Miután 1543-ban a közeli Pécset elfoglalta a török, Máré vára ellenállás nélkül megadta magát. A törökök erődítették még háromtornyos palánkvárral, de a vár nem sokkal ezután végül elvesztette hadászati jelentőségét. 1561-ben Zrínyi Miklós foglalta el és adta vissza a Várady családnak.
A vár feltételezhetően tűzvész martaléka lett a XVI. században, ennek tudható be, hogy a XVII. század végén keletkezett oklevelek már a pécsi püspök tulajdonában lévő elhagyott romként említik.
A vár utolsó ostromára 1956-ban került sor. Ekkor a szovjetek ostromolták, mivel a forradalmárok egy csoportja itt húzta meg magát. Emiatt hazánk utolsó ostromlott váraként tartjuk számon Máré várát, ami 1958-ban műemléki lajstromba került.
Helyreállítására az 1960-as években került sor. A várat a 2010-es évek elején bezárták, de 2019 tavaszától ismét látogatható, idén pedig májusban nyitotta meg kapuit, számtalan programmal várva az ide látogatókat.
A vár mellé 2020. novemberében egyedi látványosság került, a kirándulók nagy örömére. A használt gumiabroncsokból készült impozáns háromfejű sárkány Baráth Gábor munkája, és egy nagyobb, a Kelet-Mecsek több települését átfogó pályázat keretében került ki a vár mellé.
A vár rövid sétával közelíthető meg. A Magyaregregy – Zobákpuszta útról Magyaregregy déli végén a strandfürdőnél a Várvölgyi úton körülbelül 1,5 kilométert kell haladni a Kulcsosházig. Az emellett lévő parkolótól jobbra a sorompóval lezárt úton 15 perc séta a várig.