Kertünk-Portánk

Megjelent az országban a borostyánok réme

Megkezdte rajzását a Magyarországon tavaly kimutatott borostyánevő moly (Clepsis dumicolana), írja Facebook-oldalán a Duna-Ipoly Nemzeti Park.

A bejegyzés szerint ez a parányi (ülve kisebb, mint 1 centiméteres) mediterrán jövevény a borostyánok leveleit, fiatal hajtásait fogyasztja hernyó korában.

A faj már az 1980-as, 1990-es években fokozatosan elkezdett terjeszkedni Dél-Európából Közép- és Nyugat-Európa irányába. Napjainkban északon elérte Berlin, keleten Budapest, és nyugaton London vonalát. Még nem tudni, hogy az északi, illetve keleti irányú kolonizáció természetes megtelepedés, vagy a kertészetek borostyán-importjával hurcolódtak be a populációk.

Míg a mediterráneumban csak egy, nyár elei nemzedéke van, addig az újonnan elfoglalt területeken, így hazánkban is két nemzedék figyelhető meg, egy nyár elei és egy nyár végi – kora őszi, áll a park tájékoztatásában.

Azt is írják, az új élőhelyei elsősorban a délies lejtőkön épült házak, délnek néző falaira felfutott borostyánosok.

Egyelőre csak 2-3 helyen él az országban, annak is a legmelegebb helyein. Úgy néz ki, hogy áttelelni is csak a napsütötte – télen is meleg – házfalakra felfutott borostyánok tövénél tud, kinn a parkokban, erdőkben még nem, közölte a nemzeti park.

Arra kérnek mindenkit, ha valaki ilyen helyeken jár és a borostyánok körül röpdöső, azokra le-leszálló apró molyokat lát, jelezze.

Kapcsolódó
Életre szóló kaland és igazi varázslat egy saját erdőkert
A munka kevesebb, és talán még élvezetesebb is, mint a hagyományos kertben, de a növények itt is figyelmet igényelnek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik