Mozaik

1413 kilométert repült Szegedig a ritka madár

Puskás József / KNP
Puskás József / KNP

Hazánkban ritkán előforduló, fokozottan védett nagy sárszalonka röpképtelen példányát találták meg gyerekek Szegeden, a Zápor-tó partján 2021. augusztus 27-én, amely műholdas jeladót is viselt, írja honlapján a Kiskunsági Nemzeti Park.

A helyszínre érkező természetvédelmi őr az erősen legyengült, sovány madáron nem talált más külsérelmi nyomot, de az is kiderült, hogy Észtországban gyűrűzték és ott kapta meg a jeladót. A madarat a Szegedi Vadasparkba szállították, ám nem sikerült megmenteni az életét.

A Magyar Madártani Egyesület Gyűrűző Központja felvette a kapcsolatot észt kollégáikkal, így már több információ áll rendelkezésre erről a példányról. Kiderült, hogy 2021. május 31-én gyűrűzték meg az egy évnél idősebb, hím madarat Észtországban. Az Ananass-nak elnevezett példányra műholdas nyomkövetőt is tettek, de 30 nappal később elvesztették a jelet. Az észt szakemberek szerint addig nagyon aktív volt és intenzíven mozgott a területen, amit a térképen is láthatunk, amit megküldtek az MME-nek.

Puskás József / KNP

A történetnek szomorú vége lett, hiszen a jelölés helyszínétől 1413 kilométerre, 2 hónappal és 27 nappal később Szegeden elpusztult, melynek okát egyelőre nem ismerik.

A jeladót visszaküldik Észtországba, így az abból kinyert adatokból később még további információkhoz fognak jutni, milyen útvonalon jutott el Magyarországra a madár, miután a jeladója valami okból kifolyólag már nem működött rendesen.

A nagy sárszalonka hazánkban vonulási időben jelenik meg, augusztus és október, valamint április és május között lehet nálunk megfigyelni, jóval kisebb számban, mint a sárszalonkát. Európai szinten is a sérülékeny fajok közé tartozik, a vizes élőhelyek védelme létfontosságú számára.

A Magyar Madárgyűrűzési Adatbank összesítése szerint 1951 óta mindössze öt példányt gyűrűztek meg hazánkban, és egyet sikerült visszafogni, ez az eset pedig az első kézre kerülés volt.

Kapcsolódó
A zöld küllő lesz 2022-ben az év madara
A szavazatok 41 százalékával nyert.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik