Mozaik

Ennyi fekete gólyát régen láttak együtt az országban

A napokban már az indulásra készülődnek afrikai telelőhelyük felé. Szolnoknál lehettek legalább kétszázan.

Különleges látványban volt része szeptember 8-án Hajdú Tamásnak, aki Szolnokon, a Cukorgyári ülepítőknél ritkán látható, népes fekete gólya csapatot videózott le, írta a Szoljon.

Kapcsolódó
Madárcsoda: fekete gólya sétált Lillafüreden
Feltételezések szerint Garadna környékén fészkel.

A fekete gólya rejtőzködő életet él, a fehér gólyákkal ellentétben kerüli az ember közelségét. Fotón vagy filmen megörökíteni csapatba verődésüket csak szerencsével adatik meg – és ez a szerencse nem hiányzott a szolnoki madárbarátnak.

Itt még számoltam a beérkezőket, 120…. a vége kb 180-200 fekete gólya lett… majd csatlakozott hozzájuk nagyjából 100 kócsag és gém….

– írta a Facebookon közzétett videóhoz Hajdú Tamás.

Fekete gólya

Az ember jelenlétét nem kedvelő, nyugodt környezetet igénylő madaraknál a fészek elfoglalása és a fiókák kikelése között 30-40 napos a kotlási időszak. Az első fiókák május elején jönnek a világra. A kirepülés akár már július közepén megkezdődhet, de zömmel augusztus 10-e körül zajlik. Ezt követően néhány hetet még a fészkelőhely közelében tartózkodnak, majd útra kelnek. A fekete gólyák két fő vonulási útvonala közül az egyik a Gibraltári-szoroson, a másik a Boszporuszon vezet át.

A fekete gólyák ezekben a napokban már az indulásra készülődnek – vagy már úton vannak -, ilyenkor ártereken, holtágakban gyülekeznek.

Sokszor a gémekkel alkotnak egy csapatot, és kezdik meg hosszú útjukat afrikai telelőhelyükre, ahonnan márciusban érkeznek vissza Európába.

Kapcsolódó
Egy halom fekete gólya jelent meg a Csanádi-pusztákon
A három pusztán ezekben a hetekben legalább 70-80 fekete gólya mozog.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik