Életmód

Ilyen időt jósol 2022-re a hagymakalendárium

Getty Images
Getty Images

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Sterbetz István Túzokvédelmi Látogatóközpontjában megtartott Luca-napi rendezvényén Luca-búzát vetett és hagymakalendáriumot is készített. A néphagyomány szerint a kikelt búza az évi termésről, a hagymakalendárium pedig a várható időjárásról szolgál előzetes információkkal, áll a szervezet honlapján.

Mint írják, a hagymakalendárium készítésekor egy nagy fej hagyma minden gerezdjébe jó adag sót tettek, azokat az egyes hónapokhoz helyezték. A néphagyomány szerint, amelyik hónap hagymagerezdjében december 25-ig megolvad a só, az csapadékos lesz, amelyikben nem, az viszont száraz.

A Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság hagymakalendáriuma szerint 2022-ben a január, a február, a március és az április is száraz lesz. Május már enyhén csapadékos, júniusban ismét száraz, júliusban, augusztusban és szeptemberben pedig csapadékos idő várható. Végül októberben megint száraz, november-decemberben pedig újra csapadékos időre számíthatunk.

A hagymakalendárium mellett a Luca-kalendáriumot is figyelemmel kísérték. Ennek lényege, hogy a december 13-24. közötti napok mindegyike a következő esztendő egy-egy hónapjának időjárását mutatja: nem elsősorban a csapadékot, inkább azt, hogy napos, vagy, felhős, borongós idő lesz-e.

Ennek alapján januárban felhős idő lesz (mivel december 13-án is az volt), februárban, esős, márciusban, áprilisban, májusban és júniusban pedig szép napos időre, melegre számíthatunk. Júliusban, augusztusban és szeptemberben borongós, csapadékos idő várható. Októberre, novemberre és decemberre viszont kellemes, enyhe időjárást jósol a Luca-kalendárium.

Ami a rendezvényen elültetett Luca-búzát illeti, az szépen kikelt, sőt rendkívül dús lett. A néphagyomány szerint, ha a búza jól kel ki, akkor a következő évben gazdag termés várható.

Hozzáteszik ugyanakkor, hogy bár a Luca-búza karácsonyig szépen, dúsan kikelt, de sárgább, fakóbb színű volt, mint a korábbi években. Márpedig a népi jóslás szerint, ha a Luca-napi búza nem szép zöld, akkor az aratás előtti időszakban szárazság várható és a gabonaszemek nem lesznek olyan kövérek.

A Luca-búzából elődeik az állatszaporulatra is következtettek: ha gazdagon kel ki, akkor bőségre lehetett számítani. Az elkövetkezendő esztendővel kapcsolatban tehát optimisták lehetünk, fogalmaznak a cikkben.

Napjainkban egyébként a Luca-búzát sokan díszítő elemként használják az ünnepi asztalon, és gyakran a salátákat is ízesítik az apróra vágott búzaszálakkal.

Kapcsolódó
Vízkeresztkor megjósolták, meddig tart a tél
A katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepéhez számos néphagyomány is fűződik.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik