Életmód

Újranyitott Közép-Európa egyetlen sós vizű termálfürdője

Véget ért a bellegszencsei termálfürdő vesszőfutása, írja a termalonline.hu.

Emlékezetes, tavaly nyáron a teljes magyar sajtót bejárta a hír, miszerint a szlovák hatóságok túlzottan radioaktívnak találták a termálfürdő vizét, valamint azt is, hogy a közeli patakba engedik a használt vizet.

Kapcsolódó
Világviszonylatban is egyedülálló az alsómaráci termálfürdő vize
Gyógyászati, kikapcsolódási és rekreációs lehetőség minden korosztály számára egy helyen.

Akkor a fürdő, a vendégek és a helyi vendéglátósok is tiltakozni kezdtek a fürdő bezáratása ellen, és nekik lett igazuk, mert mint később kiderült, vaklárma történt.

A bellegszencsei termálfürdő tavaly ősszel tíz évre szóló engedélyt kapott a termálkút használatára, január végén pedig rendeződött a vízelvezetés kérdése is. Mivel enyhült a szlovák fürdőkre vonatkozó korlátozás is, így múlt pénteken újra megnyithatták kapuikat.

Az Esztergomból körülbelül egy óra alatt elérhető, Érsekújvár melletti Podhajska valójában ugyanolyan, mint bármely más község Szlovákiában: hangulatos kis utcák, remek túraútvonalak, a kocsmában finom sör és sztrapacska. De Bellegszencsén a vidéki hangulaton és a gyalogtúrán kívül más is várja az látogatókat: a Közép-Európában egyetlen sós termálvíz.

A 2003-ban végzett kutatások alapján a fürdő vizének összetétele közel azonos az izraeli Holt-tenger vizével. A sós termálvíz, melynek hőmérséklete körülbelül 80 ° C és körülbelül 1900 méter mélységből tör a felszínre, gyógyító hatással van a légzőszervi megbetegedésekre, ér és ízületi problémák, valamint a reuma kezelésére.

Kapcsolódó
Holt-tengeri vízben fürödhetünk Bellengszencsén
A fürdő vizének összetétele megegyezik az izraeli Holt-tengerével.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik