Mozaik

Magyarországon egyedülálló teknősotthon épülhet Héhalomban

Frenklin Park Teknősotthon Alapitvány
Frenklin Park Teknősotthon Alapitvány

Nagy terveket szövöget a héhalomi Frenklin Park Teknősotthon Alapítvány, amely az országban egyedülálló módon ment teknősöket és ad otthont a bajba jutott állatoknak, szúrta ki a nool.hu.

A Nógrád megyében található park közösségi oldalán megjelent poszt szerint a másfél év óta működő szervezet egy teknős formájú épületet szeretne kialakítani, amely által az állatok sokkal nagyobb és természetesebb környezetben élhetnének.

Mint írják, ehhez az építési engedélyt már meg is kapták, jelenleg szakember bevonásával készítik elő a további hivatalos dokumentációkat és gyűjtést is indítottak.

Amennyiben a projekt megvalósul, ez lesz Magyarország első és egyetlen vízi- és szárazföldi teknősbefogadó helye.

Vida Péter, az otthon tulajdonosa korábban elmondta, arra törekednek, hogy minél több teknőst megmentsenek és befogadjanak. Az elmúlt évek során az egész országból, így Bajáról, Ajkáról, Salgótarjánból és Budapestről is hoztak már állatokat párjukkal. Ezenkívül az otthonban van például zöld leguán, nyulak, fácánok, cápaharcsa, aranyhalak és sisakos kaméleon is.

A jövőben bővíteni is szeretnék az állományt. Céljuk, hogy a településről a teknősotthon jusson az eszükbe az embereknek.

Kapcsolódó
Itt a bizonyíték, szaporodnak az aligátorteknősök Magyarország tavaiban
Az aligátorteknősök testtömege a hímek esetében akár 34 kilogramm is lehet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik