Mozaik

Folyamatosan szépül a Balatoni Bringakör

nif.hu
nif.hu
Újabb szakasz készült el.

A belföldi turizmusban hazánk fő turisztikai vonzerejét a Balaton jelenti. Magyarország egyik legszebb biciklis túraútvonala, a 205 kilométer hosszú Balaton körüli kerékpárút egyre korszerűbbé és biztonságosabbá válik.

Kapcsolódó
Csodás panorámát kínál a Balaton-felvidék első kőből épült kilátója
A torony sarkain a Balatont közrefogó vármegyék címerei láthatók.

A kerékpározók az idei szezonban látványos előrehaladást tapasztalhatnak majd meg a Balatoni Bringakörön, ugyanis a körtúra útvonala 2019 tavasza óta már 108 kilométeren megújult, sűrűn lakott utcákon keresztül vezető kerékpárutakat újultak meg, kerékpáros jelzések lettek felfestve és eligazodást segítő táblákat is helyeztek ki, írja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. honlapja.

Jelenleg 6,2 kilométeren zajlanak a kivitelezések, további 86,8 kilométeren tervezési és előkészítési munkák zajlanak.

A Tihanyi-félsziget a Balaton egyik legnépszerűbb turisztikai régiója, emiatt kiemelt jelentőséggel bírt a Tihany és Örvényes közötti mintegy 3,3 kilométeres szakasz felújítása. A kerékpárosok immár korlátozások nélkül és a környező főút forgalmától biztonságosan elkülönítve haladhatnak a megújult szakaszon

– áll a közleményben.

A Tihany, Lepkesor és Örvényes, Malom utca közötti külterületen a kerékpározókat az idei szezonban már korszerű körülmények fogadják, ezen a szakaszon a kerékpárút önálló kerékpárúti szakaszait elbontották, majd annak helyére 3,3 méter széles új kerékpárút, illetve gyalog- és kerékpárút épült.

A 71. sz. főúti átvezetés biztonságosabbá vált, irányonkénti sárga villogók, burkolati prizmák és figyelmeztető táblák kerültek kihelyezésre. Ezen a szakaszon egy kerékpáros forgalomszámláló berendezést is üzembe helyeztek, amelynek célja a kerékpáros szokások feltárása, a napi kerékpárforgalom meghatározása a hatékony üzemeltetéshez.

Aszófő térségében, szintén a 71-es mentén összesen négy szakaszon, mintegy 1100 méteren építettek új gyalog- és kerékpárutat. Tihany térségében pedig összesen 1200 méter hosszan végezték el ugyanezt a munkát a főút mellett. A kivitelező a szélesítés során két leromlott állapotú faszerkezetű kerékpáros hidat is elbontott és a helyére új vasbetonszerkezetű kerékpáros hidat épített.

A fejlesztés megvalósítása során 5827 m3 földműanyagot, 801 m3 aszfaltot, 6501 m3 szegélyt építettek be, és 18 fát ültettek el.

Kapcsolódó
5 csodás, képeslapra kívánkozó kápolna a Balaton partján
Ha a Balatonnál járunk, a fürdésen kívül számtalan látnivaló is akad, például kedves kis templomok elszórva körben a parton.
Olvasói sztorik