Mozaik

Megdőlt a hajózási rekord a Balatonnál

MTI/Varga György
MTI/Varga György
A kiemelkedő nyári és őszi forgalom után már októberben megközelíti a 2 milliót a BAHART (Balatoni Hajózási Zrt.) összesített utasforgalma a 175. hajózási szezonban.

Az áprilistól októberig tartó személyhajózási szezonban csaknem 21%-kal nőtt a Balaton-parti településeket összekötő menetrendi hajók forgalma az előző évhez képest, az utasok száma október végére meghaladta a 493 ezer főt – írta meg a weboldalán a BAHART.

A legtöbben Fonyód-Badacsony (180 ezer utassal) és a Siófok-Balatonfüred-Tihany (172 ezer utassal) útvonalakon utaztak, de sokan vették igénybe Balatonboglár és Révfülöp (35 ezer utassal), illetve a Balatonföldvár és Tihany közötti (26 ezer utassal) járatokat is.

A BAHART séta- és nosztalgiahajóit idén 126 ezer utas választotta, ami több mint 35%-os növekedést jelent a tavalyi évhez képest.

Kapcsolódó
Tortával köszöntötték a 130 éves Helkát
A nosztalgiahajó a Balaton legrégebbi, jelenleg is használatban lévő hajója.

Továbbra is keresettek voltak a programhajók, amelyek új kikötőkben váltak elérhetővé. A tematikus programhajók sikerességét mutatja, hogy a bulihajókat 13 ezer, a családosoknak szóló Varázshajókat pedig 6 ezer feletti utas választotta, nőtt a kihasználtságuk, és az átlagos utasszám is.

Idén történelmi csúcsot döntött a balatoni kompok utasforgalma is, ami már október közepén meghaladta a rekordnak számító 2019-es év egészét, az utasszám növekedése 15% volt. Az erős július-augusztust követően szeptemberben és októberben 20%-kal többen utaztak, mint 2019-ben.

Kapcsolódó
Megválasztották a Balaton legjobb vitorláskikötőit
Újraminősítették a marinákat a Kék Csillag kikötőminősítési rendszerben.

A legforgalmasabb napon, augusztus 20-án a RÉV-kikötőkben 19.500 utast, 4.800 járművet és 2.400 kerékpárt szállítottak a kompok. A személyhajózási szezon zárásáig (október 24.) a személyhajókon és kompokon szállított utasok száma összességében elérte az 1 millió 967 ezer főt, ami jubileumi csúcsnak számít.

Őszi menetrend a BAHART-nál

A kompok november 7-ig még 40 percenként közlekednek Szántódrévből 6:40 – 18:40 között, Tihanyrévből pedig 7:00 – 19:00 között. A BAHART november 8-tól téli menetrendre vált, onnantól a kompok óránként egyszer indulnak Szántódrévből 7:00 – 18:00 között, Tihanyrévből pedig 7:15 – 18:15 között.

Október 30-án Halloween Hajókkal, a fedélzeten „Szellemes” feladatokkal és programmal várják az utazóközönséget. Az indulás 11.00 órakor Balatonfüred Hajóállomásról, 15:00-kor pedig Siófok Hajóállomásról lesz, 19.00 órakor pedig 2 órás Halloween Party Hajó is várja az utasokat Siófok Hajóállomásról, a Szent Miklós hajó fedélzetén.

Kapcsolódó
Felejthetetlen látványt kínál a balatoni hajóflotta díszszemléje
Legalább 30 hajó vesz részt a programon, legközelebb 25 év múlva lesz ilyen.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik