Otthon készült

Verhetetlenek a saját készítésű ételízesítők, fűszerezzünk ezekkel

A kiváló ételek legfontosabb összetevője a jó alapanyag és a kiváló fűszer. Miért ne készíthetnénk el otthon? Hoztunk néhány példát.

Házi fokhagymapor készítése

A megtisztított gerezdeket langyos sütőben szárítsuk zörgősre. Fontos, hogy a sütést a legalacsonyabb hőmérsékleten végezzük, ezért leginkább olyan sütők jók, ahol a legalacsonyabb fokozat hőmérséklete nem haladja meg az 50 °C–ot. A tepsit csak a hőmérséklet stabilizálódása után helyezzük a sütőbe. Támasszuk ki az ajtaját fakanállal, hogy a keletkező gőz eltávozhasson. Kb. 30-40 perc alatt szárad, de ez az idő lehet több is. Ha elég száraznak érezzük, vegyük ki a sütőből és őröljük porrá. Jól zárható üvegben tároljuk.

Hagyma-granulátum készítése

Hasonlóképp készíthetjük, de azzal mindenképp számoljunk, hogy hosszabb időt vesz igénybe a szárítása.
Fotó: Olympus digital
Fotó: Olympus digital

Vöröshagyma sóban

Hozzávalók: 1 kg vöröshagyma, 30 deka só
Elkészítése: A vöröshagymát ledaráljuk, kilónként harminc deka sóval összekeverjük. Egy napig zománcozott edényben állni hagyjuk, aztán üvegcsékbe rakjuk, tetejére sót hintünk. Idővel kissé megszürkül, de ízéből semmit sem veszít. A só miatt óvatosan kell használni, az ételt csak utólag szabad sózni. Pörkölt alá, rántáshoz és minden apróra vágott hagymát kívánó ételhez kitűnő. Ha borként is keverünk hozzá, a színe nem változik meg. Hasonló fűszert készíthetünk fokhagymából is.

Gombapor

A megbízható ehető kerti vagy erdei gombák bármelyikéből, esetleg vegyesen is készíthetjük. A megtisztított, megmosott gombát vékony szeletekre vágjuk, és a napon vagy a sütőben csontkeményre szárítjuk. Száríthatjuk cérnára fűzve, füzérben is. A szárított gombát mozsárban megtörjük, és csavaros fedelű üvegbe tesszük. Ebből a gombaporból személyenként egy kávéskanálnyit számítva mártást készíthetünk, vagy levest, pecsenyelét stb. ízesíthetünk vele.

Ízesített sók a mindennapokhoz

Mielőtt nekikezdenénk, jó ha tudjuk, hogy sóban eltevéskor vagy műanyag tetőt, vagy cellofánt használjunk! Lehetőleg mindig közönséges konyhasót használjunk, ne tengeri sót. Ha mégis, akkor ajánlatos a készítményeket hűtőszekrényben tárolni.

Általános fűszeres só

Hozzávalók: petrezselyem, bazsalikom, kakukkfű, lestyán, majoránna, rozmaring, babér és oregánó. Ezek a fűszerek különleges ízt adnak az ételeknek, s ráadásul gyógyhatásuk is van, így bátran használhatjuk őket. Ha ezt a fűszerkeveréket használjuk, legfeljebb borsot tegyünk még az ételbe, mert más fűszerek elronthatják az íz hatást.
Felhasználási javaslat: sültek, tojásételek, olasz tészták, majonézes mártások, saláták.
Fotó: puregrace farms
Fotó: puregrace farms

Pásztorsó

Hozzávalók: 6 rész  só, 2 rész granulált fokhagyma, 2 rész édes pirospaprika, 1 rész fehér- és feketebors (őrölt) vegyesen
Elkészítése: Egy rész bármennyi lehet, a dekától a teáskanálig. Kiválóan alkalmas zsíros kenyér, szendvics, sült húsok ízesítésére, stb. A kész kocsonyára szórva is remek! Ha csak kizárólag sült húsokhoz akarják használni, akkor bele lehet még keverni 1 rész őrölt köményt is. Mivel enyhén csípős a borsféléktől, a bors mennyiségét felére is lehet csökkenteni, de az eredeti keverék az igazi.

Ízesített só sült krumplihoz

Hozzávalók: negyed csésze só, negyed csésze fokhagymapor, fél csésze hagymapor (választható), 1 evőkanál zellermag, 2 evőkanál chilipor (elhagyható)

Öntsük a hozzávalókat egy kis befőttesüvegbe és zárjuk le a tetejét és jól rázzuk fel.

Száraz fűszerkeverékek csirkéhez

1. Egy rész apróra vágott petrezselyemzöld, egy rész apróra vágott zöldkapor (e zöldfűszerek lehetnek szárazak, azaz szárítottak is), egy rész apróra vágott tárkonylevél, egy rész törött feketebors, ízlés szerint só;

2. Egy rész piros, édes fűszerpaprika, egy rész törött feketebors, egy rész zúzott fokhagyma, egy rész apróra vágott petrezselyemzöld, ízlés szerint só;

3. Egy rész törött fehérbors, egy rész reszelt gyömbérgyökér (vagy gyömbérpor), egy rész zúzott fokhagyma, egy rész őrölt szerecsendió-virág, egy rész törött fehér bors, ízlés szerint só;

4. Egy rész reszelt vöröshagyma, két rész kókuszreszelék, fél rész porcukor, ízlés szerint só.

Fotó: seriouseat.com
Fotó: seriouseat.com

Fűszerkeverék libához, kacsához

1. Egy rész zúzott fokhagyma, két rész őrölt bors, ízlés szerint só;

2. Egy rész őrölt koriander, egy rész őrölt szegfűbors, egy rész törött feketebors, ízlés szerint só;

3. Egy rész mustármag, fél rész zúzott fokhagyma, fél rész reszelt vöröshagyma, ízlés szerint só;

4. Egy rész őrölt feketebors, egy rész piros, csípős fűszerpaprika, fél rész fokhagymapor, fél rész vöröshagyma granulátum, egy rész őrölt köménymag, ízlés szerint só;

5. Egy rész őrölt szerecsendió-virág, egy rész majoranna, egy rész apróra vágott petrezselyemzöld, egy rész törött feketebors, ízlés szerint só.

A recepteketért köszönet a recepttár. lapunk oldalnak.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik