Életmód vasárnapi ebéd

A Csekő dinasztia titka: nem a pénzt kell hajtani, ha adsz és jót teszel, az kamatostul megtérül

Egy generáció, akik sokszor emlegetik a régi szép időket, amikor az “1,50-es gömböt" ingyen kapták Csekőéktől. Akkori mottójuk ma is él: “mindent a vendégért”.  

Minőség, kedvesség és alázat jellemzi a Csekő Kávéház és Gyorsétterem tulajdonosainak szemléletét. Történetük 1981 -ben kezdődött. A két alapító tag Csekő Sándor ( Titi) és felesége ( Valika) egy családi nyaralás alkalmával döntötték el, hogy megvalósítják álmukat és nyitnak egy vendéglátó üzletet Nyírbátor szívében. Így nyitott meg a Titi fagyizó – akkoriban mindenki így ismerte. A központi üzletük Nyírbátorban van, egyébként Debrecenben, és Mátészalkán is nyitottak  egységeket. Az üzletvezetésből ma már a Csekő házaspár két gyereke, Balázs és Gábor is kiveszik a részüket.  Egy kedves családi dinasztia történetét meséli Valika néni.

A “Sárkányok földjén” Nyírbátorban született, földműves család ötödik gyermekeként. Korán megtanulta a rendszerben élést, és azt, hogy az egymás segítése és dicsérete a lét alapja.

Abban az időben mindenkinek meg volt a helye és a szerepe a családban, a közösségben. Az önfenntartás nem cél volt, hanem az életünk része. Én kivételes helyzetben voltam, hiszen nővéreimnek jutott a női munka oroszlán része, engem nagyon megkíméltek, a tenyerükön hordoztak. Éppen ezért gyermekként nem kellett a fakanálhoz kötődnöm. Mindent elkészítettek, nekem csak az élvezet maradt. Akkoriban vasárnaponként sütöttek süteményt az asszonyok a családnak. Mi szerencsések voltunk, hiszen teheneink is voltak, ezért nekünk túrós béles volt a vasárnapi sütemény.

A konyhában csak akkor találtam meg magam, amikor férjhez mentem. Nem volt más választásom, meg kellett tanulnom főzni. Elismerem, hogy a főzés ma sem a kedvenc foglalatosságom, de Manci nővérem mézes zserbója egyszerűen lenyűgözött. Fiatal korunkban ezek a sütemények még csak kezdtek megjelenni itthon és elsősorban a gazdagok jutottak hozzá. A nővérem valahonnan megszerezte a receptet, és mindenki csak ámuldozott. Ez volt az életem első, és igazán számottevő gasztroélménye.  Talán ez indított el az úton, hogy vendéglős képzésben vegyek részt. Sütni főzni nem nagyon akartam, ezért pincérnő lettem.

A paraszti családokban a legfontosabb, és legalapvetőbb vasárnapi ebéd a húsleves, és a pörkölt volt. Minden asszony alapreceptje.

Ezt elsősorban vasárnap főztük, de a hét többi napján is fogyasztottuk, ameddig tartott. Nagyon könnyen elkészíthető étel mindkettő, nincs vele sok munka, amíg főnek, addig elkészül a sütemény is. Fiatalasszony korom néhány évét Titi papával Hatvanban töltöttük. Ott tanultam meg a hevesi töltött káposzta receptjét, amit ma is gyakran kér tőlem a család. Én viszont nem eszek belőle, mert hosszú ideje vegetáriánus vagyok. Ez a recept nagyon praktikus, nem kell annyit bíbelődni vele, mint a szabolcsi töltött káposztával. A savanyú káposztát bele terítjük az edénybe, abba gombócba rakjuk a rizses alapot, majd beburkoljuk újabb káposzta adaggal. Kevesebb munka, de az íze fantasztikus.

Mi igazán megtanultuk, hogy mit jelent az egymásra utaltság, az önzetlen szeretet, és a hála. Az egész életemet áthatja ez a hagyományokból táplálkozó érzés. A mi életünkben egyértelműen látszik, hogy aki ad, az kap! Soha nem volt célom, hogy sok pénzt keressek, nem vágytam nagy gazdagságra, de ez a hozzáállás egy üzletet épített körém, gyakorlatilag magától.

A nyolcvanas években egy balatoni nyaraláson elfogyasztott fagyi adhat olyan gasztronómiai élményt, ami meghatároz egy életutat? 

Igen. Nálunk ez történt. Ezt követően nyitottuk meg a fagyizónkat. A fő alapanyagok gyümölcs, és tejszín voltak, mi főztük minden egyes elemét, semmi fagylaltpor, mint manapság. Ma is tartjuk magunkat az ősi mesterséghez, nagyon örülök, hogy ezt a hagyományt örökíthetem át az utókorra.

De miért is mondta, hogy a paraszti szemléletből táplálkozó mondás lett az élete legnagyobb példája, miszerint “Aki ad, az kap”!?

A mi kis fagylaltozónk úgy működött, hogy a zárásra megmaradt fagylaltot nem tudtuk eltenni, mert nem volt fagyasztónk. Nem tellett rá. Így hát elajándékoztuk a gyerekeknek. Jöttek minden este, és mi csak osztottuk az ingyen fagyit. Őszinte boldogsággal és szeretettel, mert megtermelt annyi pénzt így is számunkra, hogy nem kellett elmennem munkahelyre dolgozni. Nekem pedig ez volt a célom. Életre szóló ajándékot kaptunk abból az örömből, amit a gyerekek sugároztak felénk. Engem ez éltet! Az a sok szeretet, és hála amit kaptunk az emberektől. Attól függetlenül, hogy a nap végén szétosztottuk a hatalmas mennyiségű fagylaltot, a vállalkozásunk mégis úgy fejlődött, hogy nem hittem a szememnek! Hogyan lehet ennyi áldás? Adunk az embereknek ingyen, és mégis fejlődünk! Az adás gyönyöre hajtott minket!

Biztosan tudom, hogy sokan, akik elkezdenek vállalkozni, nem tudják ezt a titkot! Nem a pénzt kell hajtani, az jön magától, ha adsz és jót teszel, az kamatostul térül meg.

Az egész életünket az vezette, hogy amit csinálnak, az csakis a legjobb lehet. Így a nagyon magas minőség nekünk a kiindulási pont.

Mára teljesen biztos vagyok benne, hogy a Csekő e nélkül a szemlélet nélkül nem lehetne az a birodalom, amivé kinőtte magát.  Nagyon messziről is eljöttek hozzánk, olyan nagy hírünk volt. Szó szerint a vendégeink unszolására kellett fejlesztenünk. Először sütikkel bővültünk, mert nem akarták, hogy télre bezárjuk. Aztán már ebédet is akartak, majd a fiam előállt a pizzával.

A hagyományos paraszti életben ez az alapfeltéle az életnek, így tanítottak minket, és én ezt adom tovább a fiatalságnak is. Minden étel amit készítek, csakis a legnagyobb odaadással és a legjobb minőségű összetevőkkel készülhet, és ma már az erőszakmentesség is nagyon fontos a számomra.

Korábban említette, hogy vegetáriánus,  miért döntöttem így? Ez nagyon eltér a magyar paraszti hagyományoktól.

Egyszerű szülők gyermeke vagyok. Sokat dolgoztam, sok örömöt kaptam az élettől,  de mégis kerestem az igazságot, az igazi örömöt, amit egy egyszerű ember is megélhet! 22 éve már, semmi olyat nem eszem, ami erőszak következtében kerül az asztalra. Sem hús, sem tojás. Az egyetlen kompromisszum a tej, és tejtermékek. Hiszen a tejelő állatok nem veszítik életüket. Napi 2, 5 órát jógázom, nagyon fontos számomra a testi- lelki egészség egyaránt. A magyar gyökérkultúrámhoz mára egy indiai jóga mester tanítási is társultak.

Valika néni szerint merre tart a világ?

Jó irányba! A nehézségek új utat adnak nekünk! Megmutatják,ha másként kell valamit csinálni! Most az embereknek meg kell találni a jó utat, ezért tudom, hogy jó irányba megyünk. A rossz is értünk van…

10 kérdés – 10 válasz

Mi az az étel, amit először készített el?

A húsleves. Ez egy alapétel, amit régen minden háziasszony elsőként megtanult. Ezzel párhuzamosan pedig a pörkölt volt az első főztjeim között.

Mi az a recept, ami nélkül nem tud élni?

Nincs olyan recept ami nélkül nem tudnék élni. Alkotok valamit abból, ami van. A mindennapi kenyér viszont még hiányzik a recepttáramból, azt nagyon szeretném megtanulni kovásszal elkészíteni.

Mi az az egyetlen hozzávaló, amit magával vinne egy lakatlan szigetre?

Egy almát, a magját elültetném és nőne belőle ott egy almafám, ami tud teremni és mindig lesz friss almám.

Egyszeri vacsorát rendezhetne a szigeteden, kit hívna meg?

Szeretek egyedül lenni, de természetesen a szeretteimmel, családommal, unokástól szeretném eltölteni ezt az időt, nem vinnénk telefont, csak pihennénk, egymásra figyelnénk és jól éreznénk magunkat.

Milyen szakácskönyvet vinné magával a szigetre?

Van egy piros szakácskönyvem, azt nagyon szeretem, ez volt az első szakácskönyvem, inkább cukrász recepteket tartalmaz, ezt nagyon szerettem.

Mit jelent ön számára  az egészséges táplálkozás?

Bigott egészséges táplálkozó vagyok, ez a legfontosabb dolog szerintem. Ahhoz, hogy egészségesek maradjunk elengedhetetlen az egészséges, tudatos táplálkozás. 23 éve élek így,
nagyon odafigyelek a tudatos táplálkozásra. Vegetáriánus vagyok.

Melyik ételt főzi a legtöbbet?

A legtöbbször a zöldséglevest és a kukoricás töltöttkáposztát, természetesen hús nélkül.

Melyik főzőműsort szereti a legjobban?

Minden érdekel, ami süteménnyel kapcsolatos újdonság, mind a tradicionális vonal, mind az újdonság. Nincs kedvenc főzőműsorom, inkább az interneten nézelődök és olyan recepteket,
ajánlásokat nézek, amiket be tudok illeszteni a saját termékeinkbe, a saját ételeimbe. A következő álmom, melyet szeretnék megvalósítani egy delikátesz üzlet lesz, ahol minden egészséges finomság megtalálható majd.

Mi a véleménye a vegán étkezésről?

Legszívesebben én is vegán lennék, de számomra kiderült, hogy a tejtermékek mégis szükségesek számomra. Mérhetetlenül tisztelem azokat a személyeket, akik vegánok, de én
nem vagyok az. Ettől függetlenül a cukrászdánkban vegán receptjeink is vannak, például a répa torta és a vegán rigó. Nagyon fontos számomra, hogy másoknak is lehetővé tegyem ezt az étkezési formát.

Kedvenc vasárnapi süti?

Itt a környéken az egyik legnépszerűbb alapanyag a friss, ropogós alma. A süteménynek is ez az alapja, hagyományőrző, ennek ellenére megjelenésében is elegáns, de mégis tradicionális,
olyan természetes dolgokat tartalmaz, amelyek itt a környéken kifejezetten alapterméknek számítanak.

Nyírségi almás sütemény

Hozzávalók 20 szelethez

Tészta

  • 30 dkg búzafinomliszt
  • 5 dkg porcukor
  • 3 dkg vaníliacukor
  • 5 gr szódabikarbóna
  • 7 dkg tejföl
  • 15 dkg vaj/sütőmargarin

A hozzávalókat összekeverjük, mint egy lepény, vagy linzer tésztát, két részre vesszük, elnyújtjuk és sütőben megsütjük a lapokat.

Töltelék

  • 2 kg alma
  • 20 dkg kristálycukor
  • 5 dkg vaníliás cukor
  • ízlés szerint fahéj
  • 10 dkg hideg vanília puding, ami a tölteléket összefogja és megadja a
    kellemes állagát

Az almát lereszeljük, összekeverjük a cukorral és fahéjjal, majd jól kicsavarjuk a levét. Ezt követően hozzáadjuk a hideg pudingot és egyenletesen elkenjük az egyik tésztalapon. (az összes tölteléket használjuk fel!) Erre helyezzük át a másik lapot. A tetejét csokoládéval vonjuk (ízlés szerint ét-, vagy tejcsoki).

Akár tortaként is el lehet készíteni, akkor az egészet célszerű bevonni csokival és megszórni mandulával. Nem lesz magas torta, laposka – mint egy lepény, de nagyon fincsi!

Kapcsolódó
Évek óta adalékanyagok nélkül főznek, egyre többen követik őket
Hagyjuk ki a haszontalan összetevőket az ételeinkből.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik