Balaicz Zoltán polgármester a helyszínen tartott sajtótájékoztatón elmondta: 2019-ben tették le az alapkövét a Modern városok program keretében elkészült új komplexumnak, amely a korábbi uszoda és strand helyén épült.
Az ötvenméteres, tízpályás, csaknem háromszáz személyes lelátójú uszoda nemzetközi versenyek rendezésére is alkalmas – közölte, hozzátéve, hogy a zalai volt az utolsó megyeszékhely, ahol eddig nem volt hasonló méretű létesítmény.
Az új zalaegerszegi komplexumban az ötvenméteres medence mellett külön tanmedence is épült a kicsiknek, de új a szabadtéri úszómedence és a gyerekek pancsolója is. Már most vannak lekötött időpontok itthonról és külföldről érkező edzőtáborozóknak is.
Balaicz Zoltán kitért arra, hogy korábban évente mintegy 50 millió forintba került az uszoda és strand fenntartása, az új létesítmény működtetésére pedig évente 270 millió forintot fordítanak. Az építésekor kiemelt szempont volt az energiahatékonyság, ezért 120 napelemet helyeztek el a tetőn, hőszivattyú segíti az energiaellátást, továbbá egy-egy saját hidegvizes és melegvizes kút biztosítja a medencék feltöltését.
Vigh László, a térség országgyűlési képviselője a megnyitón úgy fogalmazott: az új uszoda nemcsak a várost, hanem a járás lakóit is, vagyis mintegy 100 ezer embert szolgál. Az úszás az egyik legegészségesebb sportág, Zalaegerszegen pedig azt is szeretnék elérni, hogy ne kerüljön ki az általános iskolából olyan gyerek, aki nem tud úszni. (MTI)