Mozaik

Tilos horgászni a Paksi Atomerőmű környékén a Dunán

Kiss Dániel/MTI
Kiss Dániel/MTI
A tiltott szakaszt táblákkal jelölik.

A Paksi Atomerőmű által kibocsátott meleg víz hőmérsékletének ellenőrzése miatt egész nyáron át tartó horgászati tilalmat rendeltek el a Dunán jobb partján egy folyamkilométer hosszan a főmeder középvonaláig, szúrta ki a Pecaverzum a a Bács-Kiskun Megyei Horgászegyesületek Szövetsége (Bászhosz) közleményében.

Kapcsolódó
Ekkora süllő hatalmas zsákmánynak számít a Dunán
Az első dobás után érkezett a méretes példány.

A tilalom július 1. és augusztus 31. napja között él, melyet a halgazdálkodásra jogosult a szövetség tagjaival haladéktalanul közöl és az érintett szakaszon – jól látható módon – táblával jelöl.

A horgászati és halfogási tilalom elrendelésére azért volt szükség, mert az atomerőmű szakemberei mobil mérőeszközökkel, csónakból több órán keresztül méréseket végeznek, melynek során a jogszabályi kötelezettségük teljesítése érdekében, az atomerőmű által kibocsátott meleg víz hőmérsékletét ellenőrzik, ebben pedig a horgászok zavarnák őket.

Kiss Dániel/MTI

A mérést minden olyan esetben naponta egyszer el kell végezni, amikor a Duna hőmérséklete meghaladja a 25 Celsius-fokot, mivel a víz hőmérséklete nem haladhatja meg a 30 Celsius-fokot

– hangsúlyozták a közleményben.

Kapcsolódó
Nívó Díjat kapott a Duna legmagasabb hídja
A 600 méter hosszú monstrum három évig épült.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik