Életmód

Hétezer diák indult útnak a hazai erdőkben

Országos Erdészeti Egyesület
Országos Erdészeti Egyesület
A héten tizenkét útvonalon elindultak az erdei vándortáborok.

Az állami erdőgazdaságok közreműködésével szervezett, egyhetes táborokban a fiatalok megismerkednek a környezettudatos életmóddal is – közölte a szervező Országos Erdészeti Egyesület az MTI-vel.

A pedagógusok által kísért, 20-40 tagú csapatok közül az elsők a héten indultak el, az utolsók pedig augusztus 19-én érnek majd a 70-100 kilométeres túra végére. Ebben a szezonban már 36, állami erdőgazdaságok által biztosított táborhelyet használnak a diákok, ezek között erdei kulcsosházak és nomád helyszínek egyaránt megtalálhatók.

Idén a MÁV és a GYSEV 90 százalékos kedvezményt ad a tábor útvonalaihoz vezető járatokon.

Ebben az évben már a Balaton-felvidékre is érkeznek felső tagozatos és középiskolás diákok: Monostorapátin, Bakonyszentjakabon és Monoszlón keresztül jutnak el Zánkára.

Kapcsolódó
25 évesek a Mecsekerdő erdei iskolái
1996 tavaszán az állami erdőgazdaságok sorában az elsők között hozták létre erdei iskoláikat.

Így az erdei vándortáborok szinte az ország minden hegy- és dombvidéki területét lefedik, hiszen a Pilisben, a Börzsönyben, a Bakonyban, a Zemplénben, a Bükkben, a Mátrában, a Mecsekben, a Zselicben, a Vértesben, a Vasi-hegyháton, Dél-Zalában és most már a Balaton-felvidéken is futnak útvonalak.

A táborozás tematikája az állami erdőgazdaságok erdei iskoláinak módszertanára épül, amely testközelből ismerteti meg az erdők értékeit és sok helyen bepillantást ad a fenntartható gazdálkodás gyakorlatába is.

Emellett a diákokat tudatos víz- és energiahasználatra nevelik. Megtanulják, hogyan lehet környezetkímélő módon táborozni, minimálisra csökkenteni a műanyag használatát, a vízfogyasztást, a nomád táborhelyeken pedig áram nélkül töltik idejüket – olvasható a közleményben.

Kapcsolódó
Sikersztori: egyre népszerűbbek a vándortáborok
A táborokban eddig összesen több mint 40 ezer diák és közel 3 ezer pedagógus vett részt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik