Mozaik

Algásodik a Balaton

Illusztráció - MTI/Varga György
Illusztráció - MTI/Varga György

A Balaton nyugati felében, Badacsonytól Fonyódig több helyen észleltek algavirágzást az elmúlt napokban – közölte a Balatoni Szövetség elnöke a HírBalaton megkeresésére.

Lombár Gábor elmondta, hétfőn az Országos Vízügyi Főigazgatósághoz, és a balatoni miniszteri biztoshoz fordul, jelezve a problémát, és útmutatást várva, mi ilyenkor a teendő.

Hozzátette, az utóbbi évek mindegyikében előfordult már kisebb-nagyobb algavirágzás a Balatonon, a kotrási munkákkal mégis leálltak.

Aggályát fejezte ki amiatt, hogy az előrejelzések szerint forró, szélcsendes napok jönnek a következő héten, ami ronthat a helyzeten.

Korábban egyébként szakértők arról beszéltek, már a 2019-es algavirágzás is figyelmeztető jel volt, hogy mélyebb és összehangoltabb Balaton-kutatásra van szükség, amelyhez meg kell teremteni a forrást is.

A fonalas kékalga jellemzően nyár elején, a vízfelszínen bukkan fel. Ahol ez megtörténik, ott közvetlenül a vízfelszínen magas A-klorofill-értéket szoktak mérni, azonban a teljes vízoszlopot tekintve ezeken a helyeken is alacsony, megengedett határérték alatti az érték. Ennek a felszínre úszó algafajnak az időjárástól függően dinamikusan változik a jelenléte: szélmentes kánikulai napokon felbukkan, majd kisebb szelek, lehűlés hatására eltűnik.

Kapcsolódó
Ez lett a Balaton Fagyija 2022-ben
A Balatoni Turizmus Szövetség immár 9. alkalommal hirdette meg a versenyt.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik