Virágzó vidékünk

Vonyarcvashegyi a Balaton idei legjobb strandja

Nyitott Balaton/Facebook
Nyitott Balaton/Facebook
Kihirdették a Kék Hullám Zászló verseny eredményét, és a különdíjas strandokat is.

Idén immár 19. alkalommal hirdette meg a Balatoni Szövetség a Kék Hullám Zászló strandminősítést. Ahogy arról írtunk is, ebben az évben rekord mennyiségű strand kívánta megmérettetni magát: 45 balatoni strand vállalta, hogy a bejárás során szigorú szempontrendszer alapján vizsgálja meg őket az értékelő bizottság.

A helyszíni bejárások június 20-tól öt napon keresztül zajlottak. Vizsgálták egyebek közt a parkolási viszonyokat, a vizesblokkok állapotát, az akadálymentesítést, a virágosítást, a gyep és a meder állapotát, a játszótereket, a sportolási lehetőségeket és a gyerekbarát szolgáltatásokat. Nézték a vendéglátóhelyek kínálatát is, külön odafigyelve arra, hogy helyi termékek is vannak-e a kínálatban.

Kapcsolódó
Csak három kutyás strand van a Balatonnál
Évről évre egyre nagyobb az igény a minőségi kutyás strandok és kutyás fürdetőhelyek iránt.

A bejárások után a strandok egytől öt csillagig kaptak értékelést.

Idén többféle különdíj is kiosztásra került. Két év kihagyás után idén újra meghirdették a Balaton Családbarát Strandja és a Balaton Legzöldebb Strandja különdíjakat is, de a három Balaton parti megye: Veszprém, Zala és Somogy megye önkormányzata is ajánlott fel különdíjat egy-egy – a minősítés során kiemelkedően szereplő – megyéjükben található strand számára.

A legtöbb pontszámot 2022-ben a vonyarcvashegyi Lido strand kapta. Remek eredményét többek közt a strand előtt található nagy, ingyenes parkolónak, a vízben elhelyezett játszóhajónak, a májusban felavatott cumifának és egyéb gyerekbarát szolgáltatásoknak, valamint a mai igényeket kielégítő, kulturált vendéglátóhelyeknek köszönheti.

További 28 balatoni strand érdemelte ki a legjobbaknak járó ötcsillagos Kék Hullám Zászlót, 14 strandra négycsillagos, 1 strandra háromcsillagos és 2 strandra kétcsillagos zászlót tűzhetnek ki.

Öt csillagot kapott 

  • Csopak Községi strand
  • Balatonmáriafürdő Központi strand
  • Zamárdi Nagy strand
  • Gyenesdiás Lido strand
  • Gyenesdiás Diási Játékstrand
  • Alsóörs Községi strand
  • Badacsonytomaj Badacsony strand
  • Zánka Községi strand
  • Balatonszárszó Központi strand
  • Szigliget Községi strand
  • Balatonfüred Kisfaludy strand
  • Balatonfüred Esterházy strand
  • Balatonberény Községi strand
  • Balatonakali Mandulavirág strand
  • Balatongyörök Községi strand
  • Balatonalmádi Wesselényi strand
  • Keszthely Városi strand
  • Keszthely Libás strand
  • Vonyarcvashegy Lido strand
  • Fonyód Panoráma strand
  • Balatonlelle Napfény strand
  • Ábrahámhegy Községi strand
  • Balatonföldvár Keleti strand
  •  Révfülöp Napfény Camping strand
  • Balatonfűzfő Fövenyfürdő strand
  • Balatonfűzfő Tobruk strand
  • Balatonfenyves Központi strand
  • Balatonberény Berény Naturista strand

Négy csillagot kapott

  • Keszthely Helikon strand
  • Örvényes Legisly Beach
  • Balatonfenyves Alsó strand
  • Balatonfenyves Csalogány strand
  • Fonyód Bélatelepi strand
  • Balatonföldvár Nyugati strand
  • Balatonudvari Községi strand
  • Balatonudvari Fövenyesi strand
  • Révfülöp Szigeti strand
  • Révfülöp Császtai strand
  • Badacsonytomaj Városi strand
  • Balatonalmádi Káptalanfüredi strand
  • Balatonboglár Platán strand
  • Szántód Rigó utcai strand

Három csillagot kapott

  • Balatonszemes, Berzsenyi D. utcai strand

Két csillagot kapott 

  • Balatonszemes Hullám utcai strand
  • Balatonszemes Vigadó strand

További díjak:

  • A Balaton Legzöldebb Strandja 2022. címet a gyenesdiási Diási Játék Strand nyerte el, mely példamutatóan elkötelezte megát a fenntarthatóság és a környezeti nevelés mellett.
  • A Balaton Családbarát Strandja 2022. különdíjat az Alsóörs Községi strand nyerte.
  • A Somogy Megyei Közgyűlés különdíját a szántódi Rigó utcai szabadstrand kapta.
  • A Veszprém Megyei Közgyűlés különdíja a balatonfűzfői Fövenyfürdő Strandhoz került.
  • A Zala Megyei Önkormányzat különdíját a keszthelyi Városi Strand kapta.
  • 2022-ben első alkalommal a Balatoni Kör különdíjat ajánlott fel a Balaton Gasztro-Strandja 2022. elnevezéssel, melyet a Balatongyörök Községi Strand nyert el. Az itt levő vendéglátóhelyek példát mutatnak arra, hogy egész éves működéssel, minőségi kínálattal is lehet strandon üzemelni.
  • A Balatoni Turizmus Szövetség különdíját 2022-ben a Balatonakali Mandulavirág Strand nyerte, ahol az önkormányzat helyi rendelettel kötelezővé tette a vízisport eszközök használatánál a mentőmellény viselését, melyet természetesen biztosítanak is a vendégek számára.
  • 2022-ben első alkalommal az MTÜ különdíjat ajánlott fel egy balatoni strand számára, mely a minősítés során kiemelkedően szerepelt, ez a Balatonberény Községi Strand volt.
  • A Balaton-felvidéki Nemzeti Park „Zöld levél díjat” adományozott a zöldfelületi szempontok alapján kiemelkedő strandoknak: Csopak Községi Strand és Balatonfüred Kisfaludy és Esterházy strandok.
  • „Zöld béka díjat” adományozott a környezeti nevelésben kiemelkedő strandoknak: Révfülöp, Napfény Camping strand – ahol példaértékűek a vízi és vízparti élővilágot élmény-szerűen bemutató táblák, játékok, játszótér és természetismereti gyermekfoglalkozásokat tartanak. Gyenesdiás, Gyenesi Lidó Strand – ahol kis tanösvény és interaktív táblák mutatják be a strand élővilágát. Balatonfűzfő, Fövenyfürdő – „strandi galériát” hoztak létre, ahol gyermekalkotások (rajzok, festmények) tekinthetők meg a strandról és környezetéről, élővilágáról. Balatonakali, Mandulavirág strand – a vízi és vízparti élővilágot bemutató tájékoztató táblával rendelkeznek, természetismereti gyermekfoglalkozásokat tartanak. Vonyarcvashegy, Lido Strand – a vízi és vízparti élővilágot bemutató tájékoztató táblával rendelkeznek, természetismereti gyermekfoglalkozásokat tartanak, figyelemmel kísérik a strandon élő süncsalád életét.
  • „Zöld fészek” díjat adományoz az élőhelyvédelmi szempontból kiemelkedő strandoknak: Alsóörs Községi Strand – figyelmet fordítottak a fecskefészkek védelmére, Balatonalmádi, Wesselényi Strand – fecske műfészket helyeztek ki, Ábrahámhegy Községi strand – figyelmet fordítottak a fecskefészkek védelmére, Zánka Községi strand – figyelmet fordítottak a fecskefészkek védelmére.
  • A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság különdíjat adományoz a nemzeti park fennállásának 25 éves jubileuma alkalmából a három Balaton parti megye (Veszprém, Zala és Somogy megye) egy-egy strandja részére, amelyek évek óta elkötelezetten érvényesítik az ökológiai szemléletet, zöld szempontokat:  Veszprém megyében a balatonfüredi Kisfaludy strand, Zala megyében a Keszthely Városi Strand, Somogy megyében a balatonföldvári Keleti Strand.
Kapcsolódó
Pexels
41 strandon indul az ingyenes Mozdulj Balaton! programsorozat
Idén 19. alkalommal rendezik meg az eseménysorozatot.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik