Mozaik

Elfogyóban a postagalambászok Magyarországon

MTI Fotó: Balázs Attila
MTI Fotó: Balázs Attila
Szükség lenne az utánpótlásra.

Jól szerepeltek a magyarok, azon belül a Magyar Postagalamb Szövetség Nyugat-dunántúli Tagszövetségének versenyzői a 37. Postagalamb Olimpián, amelyre több mint harminc országból mintegy 900 top kategóriájú galamb érkezett, számolt be róla a vaol.hu.

Az idén a romániai Nagyváradon megrendezett világversenyre az elmúlt két év összesített eredményei alapján kerülhettek ki a madarak. A lap szerint a tagszövetség 16 versenyútból álló csapatbajnokság eredményeit vették alapul. A teljesítmény végső sorrendjének kialakítását pedig minden kategóriában együttható-értékek alapján végezték.

Hegyi Mihály ötéves postagalambja 16. lett Long distance – Hosszú távon; Tóth Ferencé, akinek 4-500 postagalambja van otthon, 19. All round – Általános kategóriában. Tulajdonosaikkal az elnök, Nagy Imre jáki tenyészeténél találkoztak a lap munkatársai.

MTI Fotó: Balázs Attila

Mindhárman gyermekkoruk óta rajonganak a nagy távolságokból is hazataláló galambokért.

Sok múlik a postagalambok minőségén, egészségén, formáján, felkészítésén és a hozzáértésünkön is. Az ellátásukon kívül szükség van a mindennapos tréningre. Rengeteg kárt okoznak a ragadozó madarak – összességében nagy szerencse kell, hogy egy galamb végigrepülje a programot. Ráadásul Magyarországon mindössze 3600 tagja van a szövetségnek. Ha ezeket a szempontokat is figyelembe vesszük, kiemelkedően sikeresen szerepeltünk

– fogalmazott Nagy Imre.

Augusztus közepén a nagyváradi olimpián a nevezett egyedeket csak kiállították, nem repültek. Azóta mindegyiket hazaszállították.

Az elnök arról is szót ejtett, nagy szükség lenne az utánpótlásra ebben a rengeteg szépséget adó sportágban, ezért várják szövetségükbe az érdeklődőket.

Kapcsolódó
2007 óta nem látott madár repült át az ország felett
Szlovákiába ment tovább, ahol ennél is nagyobb szenzáció a felbukkanása.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik