Mozaik

Csókolózó szarvasokat fotóztak a Pilisben

Harmath Beáta
Harmath Beáta
A romantikus pillanatokat egy szentendrei fotós örökítette meg a házuktól nem messze.

Harmath Beáta már többször szolgált fel nekünk különleges menüsort képeiből. Volt, hogy a városi patakban vadászó jégmadár került lencsevégre vagy épp egy park szelíd cinkéi, akik gyermeke kezéből lakmároztak.

Harmath Beáta

Mostanában szarvasokra „vadászott”. Elmondása szerint már régen hallja a bőgésüket és csak nagyon messziről sikerült eddig elcsípni egy-egy példányt. Néhány napja azonban óriási szerencséje volt: a reggeli és az esti fényekben is lekaphatta a szép vadakat, ráadásul egy szerelmespárról is készültek felvételek.

Harmath Beáta

Reggelit készítettem Vince fiamnak és láttam, hogy még az indulás előtt van negyed órám, így mondtam, hogy anya most lelép egy kicsit, ide a kertek alá, mert muszáj ránéznie a szarvasaira

– mesélte Beáta, akinek elmondása szerint nagy szerencséje volt, mert az erdőszélén a reggeli ragyogó fényekben meglátta a teheneket, majd pár pillanat múlva megjelent bőgve az öreg bika is, akit az egyik nőstény gyengéd csókokkal fogadott.

Harmath Beáta

Az esti családi program előtt is kért negyed óra szünetet és leszaladt az erdőszélre. Akkor is ott volt a csapat, csak most egészen más fények szűrődtek át az égbolton, így más hangulatú képek is születtek.

Harmath Beáta

A fotókat egy szentendrei csoportban is megosztotta Beáta, akitől többen kérdezték, hogy hol találkozott az állatokkal. A fotós a természet békéje miatt, nem szokta elárulni a „lelőhelyeket”, hiszen minden jószándék ellenére, a vadaknak nem tesz jót, ha sűrűn megbolygatják élőhelyüket az emberek.

Harmath Beáta

Annyit azért elárulhatunk, hogy a Pilis és Visegrádi hegység határán bandáznak ezek a szép szarvasok.

Kapcsolódó
Bámulatos fotók a Szentendrén bandázó fecskékről
Tüneményesek ezek a picinyke madarak.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik