Kertünk-Portánk

Gránátalma terem a szegedi lakóparkban, a járókelők kérhetnek belőle

Getty Images
Getty Images

Már-már szürreális látvány az a rengeteg piros gyümölcs, ami az egyik szegedi lakópark egzotikus fáját ékesíti. A Délmagyar tudósítása szerint nem műanyag golyókat aggattak az ágakra, hanem gránátalma szüretre készülhetnek a helyi lakosok.

A lap cikke szerint ennek a gyümölcsnek az őshazája ugyan Ázsia, de ma már megterem a Földközi-tengernél és Dél-Amerikában, és a jelek szerint már Szegeden is, hiszen csak úgy roskadoznak az ágak a flavonoidokban gazdag terméstől.

Külön érdekesség, hogy az arra járókat egy papír fogadja a fához érve. Ezen az áll, hogy az ültetvény a ház tulajdona, és figyelmeztetnek arra is, hogy a termést frissen permetezték, tehát nem javasolt megdézsmálni.

A tulajdonosok azt is közlik az érdeklődőkkel, hogy a gyümölcs még nem érett, a levélváltáskor lehet majd szüretelni.

A lakók ugyanakkor ennek ellenére sem féltik a gyümölcseiket: a cetlin jelezték – ez IDE KATTINTVA tekinthető meg -, hogy aki szeretne kérni belőle, melyik lakásba csengethet be.

Feleslegük ugyanis mindig akad, amelyet szívesen megosztanak azzal, aki megkívánja ezt a különleges gyümölcsöt, írták.

Kapcsolódó
Hatalmas gránátalmák teremnek egy pécsi portán
A mézédes és egyben savanykás gyümölcsök némelyike eléri a fél kilót is.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik