Az esemény a budapesti Kortárs Építészeti Központ (KÉK) Tájtéka című projektje és a Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program keretében valósul meg – írta cikkében a Veol.
A lapnak Juhászné Vincze Eszter közművelődési szakember beszélt arról, hogy az esemény módszertani alapját a KÉK több éve sikeresen működő programjai adják. Ezek közül az egyik a 2011 óta minden évben megrendezett Budapest 100, amelynek keretében lakóházakat és középületeket nyitottak meg a látogatók előtt egy hétvégére önkéntesek segítségével, a lakók, dolgozók bevonásával.
Ennek a programnak a helyi adaptációja valósul meg Balatonalmádiban ősszel. A szervezők úgy gondolják, hogy a város rendkívül értékes, sokszínű épített és kulturális öröksége remek alapot jelenthet egy ilyen eseményhez, amit a helyi közösségek közreműködésével valósítanak majd meg. Juhászné Vincze Eszter kiemelte, a programhoz bárki csatlakozhat.