Mozaik

Már cseperednek a húsvéti bárányok

Pixabay
Pixabay

Idén április 9-én lesz húsvét, az ünnepre szánt bárányok már januárban megszülettek. A Teol összeállításából az derül ki, hogy idén úgy tűnik, a nagyobb súlyú bárányokat keresik, ami azt jelenti, hogy húsz kiló felett lesz nagyobb a kereslet.

Hónapokkal ezelőtt el kellett dönteniük az állattartó gazdáknak, hogy bevállalják-e, hogy legkésőbb januárban ellenek majd az anyajuhaik, hiszen így „készülnek” majd el a piacra való bárányok. Így tett Bogyiszlón Bajusz Bálint juhász, aki nem hagyta ki az idei húsvétra való készülődést, és mint mondta, abban is bíznak, hogy lesz elég takarmányuk.

Bognár Ferencnek és családjának Rudolf­majorban van a telephelye, ahol többféle állatot nevelnek, a borjak, sertések mellett birkákat is. A törzs­állományuk is jelentős, magyar merinó és német fekete fejű juhokat, nagy genetikai háttérrel rendelkező anya- és apaállatokat tenyésztenek. A magyar merinó-törzstenyészetet a veszélyeztetett kategóriába sorolták, mert tízezer alá esett a számuk.

Idén ők kihagyják a húsvétra való készülődést, már ami a bárányok neveléséhez kapcsolódik.

Mi április végére, május elejére időzítettük az elléseket. Ennek egyszerű oka van, emberhiány. Régóta keresünk juhászt, aki szállást, teljes ellátást is kapna a fizetése mellé, de egyelőre jó szakembert nem találtunk, kényszerből alakult így most a bárányok nevelése. Abban bízunk, hogy az olaszok nagy ünnepére, augusztus közepére, a Ferragostóra a bárányok piacképesek lesznek. Egyébként olyan a piac mint a lutri, hol a kisebb súlyú, hol a nagyobb súlyú bárányokra van igény, nehéz ezt előre kitalálni. Bízunk benne, hogy akkor is magas lesz még az ára

– nyilatkozta a Teolnak a családfő, Bognár Ferenc, aki úgy tudja, 1250 és 1600 forint között fizetnek most az élő bárány kilójáért.

Pixabay

A diósberényi Czigler Károly gazdaságában januárban születtek meg a kisbárányok, bíznak benne, hogy húsz kiló fölé híznak még a szállításuk előtt. Most ugyanis a nagyobb súlyúakra lesz igény. Több száz birkájuk van és hozzá kellő mennyiségű legelő, szántó, így a szükséges takarmány nagyobb részét megtermelik. Eddig kegyes volt az időjárás, a nem ellő állatokat ki lehetett hajtani a legelőkre. Bíznak benne, idén nagyobb lesz a fű mint tavaly volt a nagy aszály miatt.

Sajnos a hazai piacon, boltokban sem húsvét előtt, sem máskor nincs nagyobb kereslet a bárány- vagy a birkahúsra. Így az állattartók arra kényszerülnek, hogy külföldre értékesítsenek. Jól jött pár éve a brexit a hazai juhászoknak, Nagy-Britannia kiválásával áruhiány keletkezett, és emiatt soha nem látott magasságokba emelkedett a bárány ára az európai uniós piacon.

Az áruhiány mellett új piacok is nyíltak a magyar juhok előtt: az arab országokban megnőtt a fizetőképes kereslet, emellett Európán belül is nőtt a muszlim lakosság aránya, ami jó alapot ad annak, hogy a hazai gazdák a nagyobb súlyú bárányokat is könnyűszerrel el tudják adni. A hazai fiatal bárány legfontosabb felvevőpiaca még mindig Olaszország, a nagyobb súlyú állatokat azonban Szaúd-Arábiától Izraelig keresik a vevők.

Kapcsolódó
Keresett külföldön a magyar bárány
Nagy az igény a nagyobb súlyú bárányokra, és úgy tűnik, ez az állapot tartós marad, vagyis az ünnepek után is lesz kereslet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik