Kertünk-Portánk

Megjelentek a bodobácsok, ne bántsuk őket

wikimedia commons
wikimedia commons
Ez a kis piros-fekete bogár a tavasz hírnöke is, már március idusán találkozhattunk vele a ház körül, teljesen ártalmatlanok és még hasznosak is lehetnek a kertben.

A verőköltő bodobács, másnéven suszterbogár egy nagyon elterjedt faj Európában. Habár a poloskák alrendjébe tartoznak, abban azonban eltérnek tőlük, hogy nincsenek bűzmirigyeik és nem tudnak repülni sem.

A bodobács kifejlett alakja telel át a földben, majd a telelést követően tavasszal jönnek elő, ilyenkor azonban nagy mennyiségben jelennek meg, és igen feltűnőek. Párzás után a petéket a talajra rakják, amiből a lárvák júniustól folyamatosan kelnek ki.

Ahogy azt az Agrárszektor is írja, a verőköltő bodobács nem tartozik a kártékony rovarok közé, telelőhelyet keresve mozognak tömegesen, a házfalakon, járdákon és párkányokon pedig rendszeresen megtelepszenek a napsütésben.

Tavasszal a bodobácsok gyakran láthatóak párzás közben összetapadt, úgynevezett „tandem pozícióban”, ez a látvány mindenkinek ismerős, aki már látott ilyen rovart. Ez a kissé mulatságosnak tűnő állapot még a párzás után is megmarad, a hímek ezzel a módszerrel akadályozzák, hogy az adott nőstény más hímekkel is pározhasson.

Megyeri Szabolcs kertész azt írta weboldalán, hogy a verőköltő bodobácsok irtása felesleges, a lakásokat egyszerű szúnyoghálóval meg lehet védeni, nem kártevő, a növényeket nem károsítja, csupán a mályva-, és hársfélék termését fogyasztja, szívogatja. Hasznos rovarnak is tekinthető, ugyanis eltakarítják a hulladékokat, és olykor az apró rovarok, hernyók, giliszták nedveit szívogatják.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik