Virágzó vidékünk

Hegyekben áll a gyapjú, nem kell senkinek

pixabay.com
pixabay.com
Megkezdődött a birkanyírás, de még a három évvel ezelőtti gyapjú is zsákokban pihen.

Idén a szokásosnál korábban kezdődik a birkanyírás. Az egyik bárdudvarnoki állattartótelep hodályában a napokban már 350 birkát nyírtak meg az Alföldről érkező nyírók, akik március 18-án keltek útra, és országszerte három hónapon át csaknem 40 ezer birkát szabadítanak meg téli bundájuktól.

Az elléseket korábbra hoztuk, mert tavaly a köpőlegyek, paraziták nagyon elszaporodtak és így próbáljuk kiküszöbölni

– indokolta meg a sonline.hu-nak a korai nyírást Paládi Vince gazdálkodó.

A birkák nyírása minden évben szükséges feladat, ám egyre kevesebb a szakember, és nincs is utánpótlás a szakmában. Az idősebb generáció abbahagyja a munkát, a fiatalokat pedig nem érdekli.

Sajnos egyre kevesebben vagyunk, most öt nyíróval érkeztünk 300 kilométerről. Nehezíti a munkánkat, hogy nehezen tudjuk beszerezni az eszközöket az orosz–ukrán háború miatt. Új-Zélandról rendeljük az alkatrészeket jóval drágábban. Kénytelenek voltunk a tavalyi 450 forintos árat 550-re emelni, pedig a kezdetekkor én még 10 forintért nyírtam

– mondta el Burai Attila nyíró, aki már nyolcévesen nyírt birkát, édesapja tanította meg rá. Azóta már olló helyett géppel nyírnak.

pixabay.com

A nyírások tehát már zajlanak, pedig még a három évvel ezelőtti gyapjú is zsákokban áll – nincs igény rá.

Egy állatról 3 kiló jön le, 300 forintért adom el, a nyírás költsége, az ellátás 800 forintba kerül, így állatonként 500 forint veszteségünk van

– jegyezte meg a gazdálkodó. Megemlítette azt is: öt éve még 400 forintot adtak a gyapjú kilójáért, de nem kelendő.

A bárány felvásárlási ára viszont emelkedett, egy 30 kiló feletti súlyút kilónként 1500 forintért vesznek át.

Kapcsolódó
Kapkodnak a magyar bárányok után Nyugat-Európában
Magyarországon mindössze 35-45 dekagrammra tehető az egy főre jutó éves fogyasztás.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik