Kertünk-Portánk

20 holland család vett már házat egy apró nógrádi faluban

MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán
MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

Jelentős számban élnek hollandok a közel ötszáz fős Legénden, írja a nool.hu.

Tunkel Tamás, a nógrádi község polgármestere a lap megkeresésére elmondta, jelenleg nagyjából tíz holland család él a településen, illetve további tíz rendelkezik nyaralóval. A településvezető kiemelte, hogy egy hibás elmélet szerint a Hollandiában emelkedő tengerszint okozta klimatikus problémák miatt menekülnek el a hazájukból. A valóság azonban teljesen más.

Erről az elméletről már megkérdeztem az itt élő hollandokat, akik ezt teljes mértékben elutasították. Azonban azt tudni kell, hogy Hollandiában 17 millió ember él Magyarország területének a felétől is kisebb területen, rendkívül intenzív körülmények között. Az elszállt ingatlanárak sem segítenek a helyzeten. Amíg Legénden egy komplett házat – 1500 négyzetméteres telekkel – meg tudnak venni, addig Hágában például ugyanabból az összegből ezt nem teheti meg. Hollandiában sokkal nehezebb saját tulajdonhoz hozzájutni

– magyarázta.

MTVA/Bizományosi: Nagy Zoltán

A polgármester elárulta: Európában az egyik legsűrűbben lakott ország Hollandia, Legénden viszont élvezik a természet közelségét az emberek. Nyugodtan tehetnek egy sétát úgy az erdőben, hogy nem találkoznak senkivel. Szeretik a nyugodt, csendes és szabadabb vidéki életet.

A polgármester korábban szeretett volna létrehozni egy holland kulturális önkormányzatot a Holland Királyság Nagykövetségével közösen a községben, azonban a holland lakók részéről nem mutatkozott erre igény.

A cikkben említik Nógrádkövesdet, ahol a külföldieket tekintve nagyobb számban indiai és olasz nemzetiségű emberek élnek, akik elsősorban egy helyi mezőgazdasági vállalkozásnál dolgoznak. Emellett több család érkezett Kárpátaljáról, valamint egy holland és mexikói család is letelepedett a községben. A polgármester úgy véli, a munkavállalás mellett az egyik legfőbb oka, hogy a külföldiek Nógrádkövesdet választják az, hogy itt megtalálták a számításaikat és kedvező feltételek mellett tudtak letelepedni.

Mindeközben egy harmadik nógrádi falut egy holland üzletember teljesen felvásárolt, egy 291 fős tolnai faluban egyébként már 90 külföldi él, de nem minden település ilyen szerencsés, van, ahonnan állítólag a fűnyírás miatt menekülnek a fiatalok.

Kapcsolódó
Hazamentek az 50 éve kihalt somogyi falvak lakói
Az egykor itt állt harminchat házat mára visszafoglalta a természet.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik