Mozaik

Újabb halszörny akadt horogra Kőröshegyen

Markovics Bálint
Markovics Bálint
Markovics Bálinttól már reszketnek a bajuszos ragadozók.

Két hét telt el, és a Tabon élő Markovics Bálint újabb óriásharcsát akasztott.

A szerencsés horgász akkor egy közel kétméteres, félmázsás halnak örülhetett. A korábbi sikeres fogáson felbuzdulva úgy döntött, augusztus 11-én ismét felkeresi kedvenc helyét, a Völgyhídi horgásztavat.

Bár a napok óta “beállt idő” miatt nem látta nagy esélyét a fogásnak, úgy gondolta, a tónak egy nehezebben megközelíthető szegletében próbálkozik.

A hely próbára tette minden tudását, legjobb tapasztalatai szerint kellett horgásznia. A csali most is egy tenyérnyi kárász volt.

Nem sokkal este háromnegyed 9 előtt ígéretes kapás érkezett arról a végszerelékről, melyet Markovics Bálint egy bedőlt fa mellett helyezett el. A bevágás után rádöbbent, hogy ismét brutális méretű hal akadt a horogra. Ezután jött az, amire ő sem számított.

A hal rettentő kitartó és erős volt, olyannyira, hogy az ilyenkor rájuk jellemző magatartással “lefeküdt” a fenékre, én megmozgatni sem tudtam a partról. Kénytelen voltam olyat tenni, amit előtte még sohasem. Az egyre kevesebb fény, és szűk hely ellenére úgy döntöttem, csónakba szállok egyedül, mindenféle emberi és technikai segítség nélkül. A csónakon motor sem volt, ebből kifolyólag a hal úgy rángatott a vízen, ahogy kedve tartotta

– idézte fel a történteket Markovics Bálint a Sokszínű vidéknek.

Markovics Bálint

Több mint 15 perces fárasztás után a hal megmutatta magát. Bálint ekkor szembesült vele, hogy nagyon rosszul akadt, csupán egy “hajszál tartotta” a horgon. Végül a horgász felülkerekedett, és nagyjából 20 perces csónakos küzdelem után beemelte a vízből a csónakba, majd a partra vitte, ahol a reggeli fotózásig kikötötte egy erre a célra használatos pányva kötéllel.

Bíztam benne, hogy a hal reggelre lenyugszik, enged magáról készíteni pár fotót, de nem ez történt. A bestia mit sem vesztve erejéből reggel ugyanolyan magatartást tanúsított, ezért kénytelen voltam a kötelet a szájában hagyni ameddig lencsevégre kaptuk, különben esélyem sem lett volna. Méréskor a szalag 175 centit mutatott, mérlegelésre nem került sor a hal nyugtalan természete miatt

– magyarázta a horgász.

Markovics Bálint nem akarta, hogy bántódása essen az óriás harcsának, úgy tippelte, nagyjából 45-50 kilogramm lehetett. Többi társához hasonlóan a hal sértetlenül került vissza otthonába.

Kapcsolódó
Gigaharcsát fogott a pontyra váró horgász
Másfél órás fárasztás után adta meg magát a hal.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik