Mozaik

Majdnem háromszáz hajó kerülte meg Tihanyt

Balogh Klára
Balogh Klára
Rekordot jelentő, 322 hajó csapatának nevezésével rendezték meg a Balatonfüredről induló Félszigetkerülő Széchenyi István Emlékverseny Kékszalag Port Nagydíjat.

Az eseményre rekordmezőny gyűlt össze, összesen 322 hajó csapata nevezett, ez bőven meghaladja az eddigi rekordot tartó 2021-es verseny létszámát, amikor több mint 250 vitorlás állt rajthoz. A szombati végeredmény szerint a benevezett 322 csapatból végül 298 teljesítette a távot, ami magas, 93 százalékos befutási arányt jelent – közölte az MTI-vel a versenyt rendező Magyar Vitorlás Szövetség.

Balogh Klára

A viadalt az Oroszlán Péter kormányozta Principessa nyerte meg két órán belüli idővel.

A Félszigetkerülő keretében a Balatonfüred – Tihanyi-szoros – Bázsai-öböl – Hajógyári-öböl – Balatonfüred távot kellett teljesítenie a csapatoknak. A Félszigetkerülő szabályai szerint a versenyen nem indulhattak a hosszú távú balatoni versenyeket – köztük a Kékszalagot – leggyorsabban teljesítő úgynevezett nyílt többtestű hajók, jellemzően a katamaránok.

Kapcsolódó
Egy folyón igazi rock and roll a vitorlázás
A kistestű vitorlásokkal a sportolás a cél.
Olvasói sztorik