Virágzó vidékünk

Három év után idén újra útnak indul a Mikulás Expressz

MTI/Mohai Balázs
MTI/Mohai Balázs
A Mikulás és Manója sem maradhat ki a mulatságból, akik persze nem érkeznek üres kézzel, sőt akár fotózkodhatnak is velük a vendégek.

Három év után idén újra útra kel a Mikulás Expressz a Vasúttörténeti Parkba, ahol Alma-koncerttel, bűvészelőadással, adventi kézműves foglalkozásokkal, játékokkal és korlátlan kerti vasutazással várják az érdeklődőket december 2-án – közölték a szervezők az MTI-vel.

A vonat a Nyugati pályaudvarról indul két alkalommal – egyszer délelőtt és egyszer kora délután – úticélja pedig a Vasúttörténeti Park lesz, ahol 10 és 13 óra között, valamint 14-től 17 óráig várják programokkal a családokat

– áll a közleményükben.

Délelőtt és délután is fellép majd az Alma zenekar, valamint Kőhalmi Ferenc interaktív bűvészműsorával szórakoztatja a gyerekeket, akik készségfejlesztő játékokkal – óriás jenga, amőba, célbadobás, reflexjátékok – is próbára tehetik ügyességüket.

A programon mézeskalács-díszítéssel, karácsonyi díszek készítésével is foglalatoskodhatnak a gyerekek, valamint a Mikulással és Manójával is készíthetnek fotót a vendégek

– tették hozzá.

A kerti vasutazás korlátlanul igénybe vehető az esemény alatt.

A Mikulás Expresszre a www.mavrailtours.hu oldalon lehet jegyet venni, sétálójegyek a Vasúttörténeti Park weboldalán, valamint a helyszínen kaphatók.

Kapcsolódó
Rá sem lehet ismerni a magyar Mikulás otthonára
Három év szünet után újranyit a nagykarácsonyi Mikulásház.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik