Virágzó vidékünk

Megerősített gátakkal várják az árhullámot a Tisza-tónál

Kötivizig
Kötivizig
Egy közel 7,5 milliárdos projekt keretében több kilométer hosszan építettek töltéseket a Tisza mentén.

Javult az árvízi biztonság a Közép-Tisza völgyében – írta az MTI a Kötivizig közleményére hivatkozva.

A Közép-Tisza völgyében egy 7,459 milliárd forintos projektet valósítottak meg. A beavatkozások során olyan területekre fókuszáltak, ahol a fejlesztések elengedhetetlenek a Tisza árvizének biztonságos levezetéséhez.

A beruházás során a Kötivizig területén Martfűnél mintegy 800 méteren áthelyezték a Tisza bal parti töltését, mert a folyó veszélyesen megközelítette a töltéslábat.

A Tisza-tónál is komoly építkezések folytak, a védelmi rendszer rekonstrukciója során helyreállították a hullámverés elleni kőműveket 1593 méteren, valamint pótolták több mint 2 kilométer hosszú szakaszon.

A fejlesztés során javították a Hortobágy-Berettyó bal parti árvédelmi töltés helyzeti állékonyságát 13 kilométeren, a Tisza bal parti töltését pedig 37 kilométeren megerősítették. A Hernád folyó műtárgyait is rekonstruálták.

A beruházás a KEHOP keretében, az Európai Unió és a magyar állam támogatásával valósult meg, az Országos Vízügyi Főigazgatóság és négy területi vízügyi igazgatóság konzorciumában. A projekt fizikai befejezésének dátuma 2023. november 30.

Kapcsolódó
Árvízvédelmi gát épül egy falu focipályája helyén
Ráépítik a Maros gátat a focipályára Ferencszálláson.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik