Virágzó vidékünk

Megérkezett Gemencbe az első fekete gólya

Duna-Dráva Nemzeti Park/Kovács Attila
Duna-Dráva Nemzeti Park/Kovács Attila
A madarat a fészkén állva pillantották meg, ahol békésen pihenve szemlélte a fészket és a környéket.

A DDNPI természetvédelmi őrszolgálata március 5-én észlelte az első fekete gólyát Gemenc keselyűsi régiójában. A madarat a fészkén állva pillantották meg, ahol békésen pihenve szemlélte a fészket és a környéket, írta a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság.

A fészket 2020-ban a médiában nagy hírnévnek örvendő Tóbiás építette, amikor elhagyta párjával a bekamerázott fészket. Azóta itt próbálkoznak minden évben a fiókaneveléssel inkább kevesebb, mint több sikerrel

– részletezték.

A 2013 óta elmaradó árvizek és az aszályos évek következtében kiszáradtak azok a mellékágak, erdei kis tavak, melyek nélkülözhetetlenek a faj számára a táplálkozáshoz és a fiókaneveléshez. Emiatt az utóbbi években nagyon kevés fiókát tudtak felnevelni a gemenci fekete gólyák.

Az idei téli árhullámok most mégis reményre adnak okot, hiszen 10 éve nem látott mértékű áradás volt a Dunán, így a mellékágrendszer, a fokok és a tavak is feltöltődtek. Annyi már most biztos, hogy sokkal nagyobb eséllyel kezdhetik meg a költést a fekete gólyák, mint az utóbbi években bármikor.

Természetvédelmi oltalom

A fekete gólya egész fészkelőterületén veszélyeztetett faj. Magyarországon a fokozottan védett fajok kategóriájába tartozik, természetvédelmi értéke 500 000 Ft. Szerepel a magyar Vörös Könyvben is a közvetlenül veszélyeztetett fajok között.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik