Vidéken és a fővárosban is számtalan zugot találni, amelyek hosszú évtizedek alatt a feledés homályába merültek, napjainkban kevésbé ismertek. Korábban a Sokszínű vidék írt arról, hogy a hajmáskéri Monarchia korabeli laktanya egykor szebb napokat látott, de most romokban hever.
Ám vannak szerencsésebb sorsú településrészek is, ezek közé tartozik az Óbudai Gázgyár lakónegyede is. A gyárépület kialakítása tetszetős, jellegzetes tornyai évszázados építőmesterek színvonalas munkáját dicsérik. Az üzem dolgozói számára emelt épületek pedig művészettörténeti csemegét nyújtanak a szépségek kedvelőinek.
Tekintélyes légszeszgyárból védett műemlék
A századelőn a növekvő lélekszámú Budapestnek rövid idő alatt jelentősen megnőtt a gázfogyasztása, ezért 1908-ban a főváros vezetése eldöntötte, hogy Óbudán egy légszeszgyárat építtet. Két évvel később korszerű iparvágányok és új közutak épültek, majd néhány év leforgása alatt megszületett a gyár. 1913-ban az üzem már készen állt a termelésre, a következő év júniusában pedig hivatalosan is megnyitották.
A gyár évtizedeken át működött, végül a főváros földgázra való átállása miatt 1984 októberében bezárták. Két évtizeden keresztül még dolgoztak az irodákban, majd 2004-ben a főváros tulajdonába került az épületegyüttes. A kiemelkedő értékkel bíró épületek műemléki védettséget kaptak, közülük többet szépen felújítottak, a gyár területének egyes részein később lakóparkokat emeltek.
Rangot jelentett a telepen élni
Az Óbudai Gázgyár tetszetős tornyai mellett két lakótelepéről ismert, melyeket a közműszolgáltató a dolgozók számára építtetett. Egy lakóházas részben – a munkástelepen – a munkások, a Duna-parton – egy kertvárosias részben -, a tisztviselőtelepen pedig a gyár vezetői, mérnökei és családjaik laktak. Az üzemi épületektől délre található belső telep tervezője Reich Kálmán volt, a munkástelep házainak terveit Balogh Lóránt készítette. A munkástelep egyes elemei ma is tágas, parkosított térben helyezkednek el, egységes építészeti terv szerint épültek.
A példás lakótelep akkoriban egy kis faluként működött, az illetékesek helyben megteremtették az élhető élet feltételeit. A munkástelepen a dolgozók kényelméről művelődési ház, óvoda, posta, rendőrőrs, fodrász és számos más szolgáltatás gondoskodott. A lakóknak hintót biztosítottak a bevásárláshoz, és a háború éveiben az állattartást is megengedték a házak mögötti kiskertekben. A telepen az 1920-as évek végén egy futballpályát is kialakítottak, az ötvenes években pedig megépítették a Gázgyári Művelődési Házat.
A munkástelep egyfajta mintatatelepként működött, a kényelmes lakásokban villanyvilágítás, angol WC és külön fürdőszoba volt. 1913-ra a telepen felépült 4 háromszobás, 78 kétszobás, 10 egyszobás, 4 padlásszobás lakás, valamint 32 fülkét is kialakítottak a legényszálláson. Később folyamatosan igyekeztek bővíteni a lakótereket.
A Tisztviselőtelep hajlékait az üzem magas beosztású műszaki szakembereinek építették. Reichl Kálmán 13 villát tervezett összesen 17 lakással. A szobákat parkettával, a konyhákat kőlapokkal burkolták, a csinos kertekhez külön kertészetet létesítettek, üvegházzal és kertészlakkal. A VII. számú villát a mindenkori gyárigazgató foglalhatta el családjával. Még ma is laknak a telepen olyan emberek, akiknek szülei, vagy nagyszülei egykor a Gázgyárban dolgoztak.
A magyar népies stílus kincsei
Az Óbudai Gázgyár területén álló házak a századelőn hazánkban elterjedt, jellegzetes stílusban épültek. A magyar népies stílusjegyek a korszak számos városában a mai napig díszítik a palotákat, városi középületeket. A Sokszínű vidéken korábban bemutatott pompás víztornyok is hasonló felfogásban épültek.
A nemzeti romantika vagy népies stílus jellegzetes, 20. század eleji magyar építészeti felfogás, mely szakértők szerint a szecesszió egyik irányzata, ezért népies szecesszió néven is ismert szakmai körökben. A szemet gyönyörködtető stílus a szecesszióból fejlődött a magyar népi építészet hatására.
Az 1900-as évek elején kibontakozott építészeti mozgalom egyik vezéralakja Kós Károly építőművész volt, mellette a vidéki városokban számos kiemelkedő tudású mester dolgozott. A szegedi Reök-palota – melyet Magyar Ede tervezett -, és Csongrád „virágos házai” méltó társai a főváros húszas-harmincas években épített, meseszép templomainak, villáinak.
A magyar népies stílusban alkotó művészek a falfelületek és nyílászárók arányaira helyezték a hangsúlyt, így az épületeknek a külső homlokzata egyszerűbb, mint a szecessziós épületeké. A nemzeti romantikus stílus jellegzetes elemei a magastetők és a tornyok mellett a külső tartógerendák, valamint a részleges terméskőburkolat alkalmazása a homlokzaton.
Ezek az építészeti jegyek az Óbudai Gázgyár épületei mellett a hasonló korú Wekerletelep házain is látványosan megjelennek. A stilizált népi motívumokat alkalmazó építészeti stílus virágkorának alkotásai a gázgyár hangulatos „mézeskalács házai”.
