Virágzó vidékünk

Megújult a makói hagymás ház

Facebook / József Attila Múzeum
Facebook / József Attila Múzeum
A hagymás ház a makói skanzen legnépszerűbb állandó kiállítása.

A makói skanzenben meglepetéssel várták az érdeklődőket – írta a Délmagyar.

A makói József Attila Múzeum idén nem szervezett külön programot a Tájházak napjára, de a skanzenben látványos változás történt. Megújult a város múltjának egy fontos szeletét bemutató hagymás ház.

A hagymás ház egy az Aradi utcán valaha állt tornácos parasztház pontos mása: ez Erdei Ferenc makói szociológus, politikus 1793-ban épült, majd 1896-ban átépített szülőháza volt. Erdei Ferenc dédapja építtette, akkoriban hasonló házakban laktak a hagymatermesztők.

József Attila Múzeum

Az épületet még 1990-ben adták át, az azóta eltelt időben a tetőzetet ugyan felújították, külső, homlokzati festést is kapott, a belső falfestés azonban elmaradt. Most ezt pótolták a makóiak.

Ezzel is igyekeztünk egy kicsit visszanyúlni a hagyományokhoz, hiszen régen az volt a szokás, hogy József napján kipakoltak a tisztaszobából és festőket hívtak

– mondta Szikszai Zsuzsanna múzeumigazgató a portálnak.

Az épületben látható kiállítás nem sokat változott, de a bútorokat, textíliákat megtisztították és konzerválták.

József Attila Múzeum

A tisztaszoba bemutatja, milyen körülmények között teltek a hagymás gazdák mindennapjai. A tárlat különleges eleme az országosan egyedülálló, nádszövetből készült hagymás rács, amit a gerendára erősítve, a kemence fölött elhelyezve a dughagymafejek szárítására használtak. Egy-egy rácson 4-5 mázsa hagyma is elfért.

Az épület többi termében pedig a hagymatermesztés egykori eszközei láthatók, valamint bemutatják azt a történeti folyamatot, hogyan lett világhírű a makói hagyma.

Kapcsolódó
Nemesnádudvar ragyogó ékköve a felújított tájház
Több mint 1500 régi tárgyat őriznek a patinás sváb portán.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik