Virágzó vidékünk

Önkéntesek csinosították a gyurgyalagok költőfalát

Facebook / Mondolo
Facebook / Mondolo
Jöhetnek a madarak!

Tavasz van, a természetvédők különösen aktívak ezekben a hónapokban országszerte. A szegedi Mondolo Egyesület önkénteseiről korábban is írt a Sokszínű vidék.

Ma már természetes úton ritkán keletkezik friss partfal, ezért az ember által épített költőhelyeknek nagy szerepe van a madarak életében. Az utóbbi években már több településen is készültek az önkormányzatok közreműködésével homokfalak, amelyek több száz pár partifecskének és gyurgyalagnak nyújthatnak fészkelőhelyet. A Szegeden tevékenykedő Mondolo Egyesület partifecskék és gyurgyalagok számára a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóságával egyeztetett helyszínen alakította ki korábban a költőhelyeket.

2021 nyarán Kiskundorozsmán készült el a partfal, melyben akkor mintegy 120 pár partifecske és 10 pár gyurgyalag talált otthonra.

Facebook / Mondolo

A napokban a szegedi civilek úgy döntöttek, rendbe teszik a partfalat. Az önkéntesek ásót és lapátot ragadtak, komoly munkába kezdtek.

Az elmúlt napokban több alkalommal is kint jártak, hogy a madarak számára elfogadható, biztonságos és tiszta falat hozzanak létre. Lekaparták a meglazult homokos, löszös öszletet, majd a tavaly a fal lábánál felhalmozódott törmelékkel együtt ellapátolták azt az egész költőfal hosszában.

A Mondolo Egyesület egy gyakorlati környezetvédelmi és fenntarthatósági projektekkel foglalkozó zöld civil egyesület, amely egy baráti társaságból született. A 12 tagú szervezet mára a dél-alföldi régió egyik meghatározó civil szereplőjévé vált.

Kapcsolódó
Költőfalat kaptak a partifecskék és a gyurgyalagok a Kiskunságban
Az elmúlt években több hasonló partfal készült az országban.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik