Otthon készült vasárnapi ebéd

Tökéletes harmóniát alkot a pogácsában a joghurt, túró és sajt hármasa

Hosszabb kísérletsorozat eredményeként született meg a legifinomabb házi pogácsareceptünk.

Ha a házi kisvendéglőnkben – ahol csak a család étkezik és én vagyok a séf – a sütés és a kényeztetés szavak érezhetően elkezdenek kavarogni a fejekben, akkor két biztos szereplő jöhet szóba: pizza vagy pogácsa. Mivel előbbi titkait már felfedtem korábban több formában is, így jöjjön most a família kedvenc túrós pogácsája.

A neten két féle iskolát találtam a túrsó pogácsa elkészítéséhez. Az egyik – amit én is követek –, aki a tésztába keveri a túrót, a másik pedig, aki kinyújtja az alap pogácsatésztát és a hajtogatós-kelesztős módszerrel, a meghajtások során teszi rá a túrót a kinyújtott tésztára.

Az arányokat általában, nagyjából, hozzávetőlegesen szoktam magamnak mérni, de most a cikk kedvéért készítettem egy viszonylag pontos adatsort.

Ebből a mennyiségből két tepsi pogácsa szokott kisülni, az elsőt reszelt sajttal szórtam meg, a másodikat szezámmaggal. És valahogy az egészséges táplálkozásról megfeledkezve, már nem előszőr készül belőle vacsora (ahogy most is), este fél nyolckor pedig a langyos szuperpogi azért feladja a leckét a gyomornak. De ha próbálunk mértéket tartani, nem lehet baj.

És akkor jöjjenek a részletek:

Hozzávalók

  • 500 gramm liszt
  • 25 gramm túró
  • 1 pohár joghurt
  • 10 dkg sajt (nagyobbik része a pogiba, kisebbik a tetejére)
  • 2 tojás (egy bele, egy pedig kenni)
  • 2,5 gramm élesztő
  • 3 teáskanál só (aki sósabban szereti, tegyen bele többet, de azért kóstolgassa a tésztát…)
  • 1,5-2 deci tej (mi növényit használunk)
  • 3 evőkanál olaj

Elkészítés

A túrót szét kell nyomkodni, hogy apró legyen, én házi túróval dolgoztam, ami igencsak zsíros volt, így lemondtam a szitán átnyomos módszerről és villával dolgoztam egy tálban. Az élesztőt külön futtatam fel a tejben kevés cukorral. Előszőr egy deci mennyiséggel dolgoztam, de kevésnek bizonyult a dagasztásnál, kellett még bele folyadék. A lisztet a keverő tálba tettem és szép sorban érkeztek a hozzávalók, majd kézzel kezdem bele a gyúrásba. Amikor már kisimult a tészta felülete, letakartam és a konyhapulton kelesztettem több mint egy órát.

Utána következett a nyújtás. A sodrófával belisztezett pulton egy ujjnyi vastagra nyújtottam és a felületét késsel keresztben és hosszában is bemetszettem. Pogácsaszaggatóval (amit folyamatosan lisztezni kell) kiszaggattam a pogikat, oldalról megnyomkodtam körkörösen, hogy magasabbak legyenek, majd sorban ráhelyeztem a sütőpapírral kibélelt tepsire. Megkentem felvert tojással, az egyik tepsi pogácsára a maradék reszelt sajtot szórtam, a másikra pedig a szezámmagot. Nekem 185-190 fokon, alsó-felső sütéssel kellett 28 perc.

Vacsora után maradt még épp annyi, hogy másnap az uzsonnás zacskóba kerülhetett pár darab a srácoknak, nekem pedig már csak a tegnap esti ízemlékek jutottak.

Kapcsolódó
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik