Virágzó vidékünk

Veszélyes hal terjedhet el a Balatonban

Facebook/Magyar Haltani Társaság
Facebook/Magyar Haltani Társaság
Megjelenése jelentős kockázatot jelent a Balaton parti zónájának élővilágára.

Az elmúlt évtizedekben végzett halbiológiai vizsgálatok az amurgéb megjelenését és terjedését igazolták a Balaton nyugati és déli vízgyűjtőjén, de magának a tónak a területéről nem sikerült igazolni a faj előfordulását, írta a Magyar Haltani Társaság (MHTT).

2016 tavaszán kezdtük meg egyes befolyók, valamint a Balaton és a Kis-Balaton parti zónájában található élőhelyek tízlábú rákokra és halakra vonatkozó rendszeres faunisztikai vizsgálatait. A Balatonon végzett mintavételek során az amurgébet először 2017. május 17-én sikerült kimutatni a Keszthelyi-öbölben, a Zala folyó torkolatától északra

– részletezte az első észlelés eredményét Weiperth András és Franyó Szonja.

2018. október 27-én egy 58 mm hosszú egyed került elő az előbb megadott ponttól északabbra. A faj következő észlelése 2023. november 14-én történt, ekkor egy 49 mm és egy 53 mm-es egyedet sikerült a Zala torkolattól északra található nádasban megfogni.

Megjelenése jelentős kockázatot jelent a Balaton parti zónájának élővilágára.

A Balaton vízgyűjtőjén az amurgéb sikeres terjedését igazolja a tóban történő észlelése. Életmódjából adódóan a faj a zárt nádasokban, az alig pár centis vízben képes lehet idővel elterjedni a tó területén.

Kapcsolódó
Halőrök mentik a Tisza árterében ragadt halakat
A Tisza-folyó árterületén mintegy tíz mázsa őshonos hal gyűlt össze.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik