Mozaik

Nyári hangulatok Korfuról egy fotós szemével

horváth zsolt
horváth zsolt
Képek, melyek inkább hangulatokat, érdekességeket, mintsem szép tájakat mutatnak a görög szigetről.

A görögországi Korfu a Jón-szigetek egyik tagja, a csoport szigetei közül a második legnagyobb területű sziget, sok magyar turista kedvelt célpontja.

A Wikipédia szócikke szerint a kisebb, hozzá tartozó szigeteivel együttesen gyakorlatilag Korfu képezi az ország északnyugati határának szélét. A szigetet egyetlen önkormányzatként kezelik, és Korfu közigazgatási terület fennhatósága alá tartozik.

horváth zsolt Achilleion Kastély

Az önkormányzat közigazgatási szempontból tartalmazza a főszigetet, Korfut, valamint három kisebb tartozékát, Eríkusza, Mathráki és Othoní szigeteket.

A sziget legnagyobb települését és az önkormányzat székhelyét is Korfunak hívják.

Korfu a legnedvesebb hely Görögországban, amely előnye, hogy zöld és termékeny és itt nem érzékelhető az a csontszáraz nyár végi vízhiány, mint az Égei-tengeri szigeteken. Július a legszárazabb hónap, októbertől márciusig pedig rendszeres esőzésekre lehet számítani.

horváth zsolt

Horváth Zsolt nemrégiben a szigeten járt, ahol különleges fotókat készített sétái során.

Képek, melyek inkább hangulatokat, érdekességeket, mintsem szép tájakat mutatnak Korfu szigetéről

– fűzte hozzá a felvételekhez.

A képre kattintva galéria nyílik.

Galéria
A puha homokkő és a tenger találkozása ideális a kisebb-nagyobb barlangok kialakulásához, melyekből bőven található Korfu szigetén is. A képen látható Dionüszosz-barlangnak például két bejárata is van, így könnyedén átúszható a körülbelül 35 méteres hossza.
Kapcsolódó
Nemet mondanának a turistákra a népszerű görög szigeteken
Szantorini a görögök túlnyomó többsége számára elérhetetlenné vált.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik