Görögországban a jövőben a csúcsszezonban 20 euró (7880 forint) idegenforgalmi adót kell fizetniük azoknak, akik a tengerjáró körútjukon kiszállnak a nagy népszerűségnek örvendő Míkonosz vagy Szantorini szigetén – jelentette be vasárnap Kiriákosz Micotákisz miniszterelnök.
A naplementéiről is híres Szantorini, a tengerjáró hajók egyik fő megállóhelye túlzsúfolttá kezd válni, ezért a hatóságok korlátozni akarják az ide látogató turisták számát. Az egy évtizedes gazdasági válságból lábadozó Görögország nagyban függ a turizmus bevételeitől, de megvan a veszélye, hogy egyes kedvelt idegenforgalmi célpontokat, így az idilli Szantorinit tönkreteszi a tömegturizmus.
Görögországnak nincs strukturális problémája a tömegturizmussal, bizonyos célállomásoknál vannak gondjai, bizonyos hetekben, illetve az év bizonyos hónapjaiban
– mondta a kormányfő egy nemzetközi vásáron tartott sajtótájékoztatón.
2023-ban mintegy 800 óceánjáró 1,3 millió utast szállított a mindössze 15 ezer lakosú Szantorinire a görög kikötői szövetség szerint. A tavaly Görögországba látogató 32,7 millió turista közül mintegy 3,4 millióan – azaz minden tizedik látogató – utazott el Szantorini szigetére.
Az ország idegenforgalmi bevételei 2023-ban hozzávetőlegesen 20 milliárd eurót tettek ki. Szantorinin – akárcsak más népszerű európai turisztikai célállomásokon, közöttük Velencében és Barcelonában – tiltakozók az idegenforgalom korlátozását követelték. A kormányfő korlátozni kívánja az egy időben ugyanahhoz a desztinációhoz érkező hajók számát, szükségesnek látja korlátozások bevezetését azokon a szigeteken, amelyeken megítélése szerint korlátozott az infrastruktura.
Olga Kefalogianni turisztikai miniszter nemrégiben az AFP francia hírügynökségnek adott interjúban úgy vélte, hogy kvótákat kell felállítani, a helyi hatóságok rendelete értelmében csak 8000, tengerjáró hajóval érkező turista szállhat naponta partra Szantorinin.
A kormány tervezi továbbá a rövidtávú lakásbérletek adójának emelését és új, rövidtávú bérbeadások engedélyének a felfüggesztését Athén központjában, hogy nagyobb lakásállomány álljon az állandó lakosok rendelkezésére – közölte Micotákisz.
Görögországba tavaly a gyilkos erdőtüzek és a hosszú hőhullám ellenére rekordszámú turista érkezett. Olga Kefalogianni szerint várhatóan 2024 is „rekordév” lesz.