Ahogy arról mi is beszámoltunk, Németországban június 20-án öt fürdőzőt harapott meg egy óriásharcsa a Brombachi-tó egyik úszóstégjénél, a Burning Beach Festival idején. A rendőrség a vízimentőkkel együtt lezárta az érintett területet, hogy megelőzze a további támadásokat és sérüléseket.
Egy rendőr végül a szolgálati fegyverével háromszor lőtt rá a halra, amelyet a helyszínre hívott horgászok később csónakkal vittek ki a partra.
A police.hu cikkében most azt is megírta, hogy a harcsát egyetlen golyó találta el, és az sem ütötte át a bőrét, mert a víz annyira lelassította a lövedéket. A hallal a horgászok végeztek és egy vendéglős vásárolta meg tőluk, aki 22 eurós fogásokat készített a 205 centiméter hosszú, 90 kilós ragadozóból.
Állatvédők később feljelentést tettek a rendőrrel és a horgászokkal szemben állatkínzás miatt – még vizsgálják, hogy indokolt volt-e az intézkedés.
Most ugyanazon a helyen július 2-án egy 69 éves férfi volt az áldozat, a karján és a lábán sérült meg, de ekkor nem volt szükség rendőri intézkedésre, mert a hatóság elrendelte az úszóstég kiemelését. Addig nem helyezik vissza, amíg a harcsák ívása véget nem ér, azaz július végéig.
Szakértők szerint hasonló esetekre a jövőben is lehet számítani, a harcsák ugyanis bírják az egyre melegedő vizet, a párolgás és az ezzel együtt járó sekélyesedés miatt azonban a strandoknál is árnyékos helyet fognak keresni az ivadékaiknak és a fészküket védik.
Korábban beszámoltunk arról, hogy kékcápa méretű predátort fogtak egy harcsafogó versenyen és büntetésre számíthat a harcsát kettévágó tiszai horgász. Két horgász pedig harcsázni indult, de medúzákra bukkantak a Hármas-Körösön.

