Több mint egy évtizede döntött úgy Máthé Zsuzsi és párja, hogy hátrahagyják a városi életet, és egy erdélyi hegyvidéken építenek új otthont és életformát. A Havasrekettye határában fekvő Organic Art Ranch nemcsak egy kert vagy tanya, hanem egy olyan élettér, ahol a természet, a közösség és a művészet összhangban létezhet. Az organikus gazdálkodástól a világ minden tájáról érkező önkénteseken át a különleges, színpompás zöldségekig sok minden belefér ebbe az önazonos vidéki életformába. A Sokszínű Vidék kérdéseire válaszolva Zsuzsi mesél arról, hogyan alakult ki mindez, milyen növényeket termesztenek, miért fontos számukra a közösségi szemlélet, és hogyan látják a jövőt ebben a változó éghajlatban.
Mikor és miért költöztetek az erdélyi faluba?
15 évvel ezelőtt költöztünk el a városból egy kis hegyi faluba, Havasrekettyére, egy zöld domb tetejére. Ez a falu a vízeséséről ismert, pedig a zöld erdő is csodálatos, amely minden oldalról körbeöleli. Ez nem csak egy kis ház egy havasi faluban, hanem egy 1100 méter magasan lévő 4 hektáros telek, ahol csak néhány állandó szomszéd van. Nálunk néhány faházból, két veteményeskertből, két melegházból, gyümölcsösből és gyönyörű kilátásból épül fel a birodalom, amit Bio Művésztanya (Organic Art Ranch) néven ismernek az érdeklődők. Azért választottuk ezt a nevet, mert mindketten a művészet felé hajlunk: a zenétől az írásig, fotózásig és festésig sok mindenre szakítunk időt, amikor tudunk, és a szépség utáni vágy a kert tervezésében is megnyilvánul.
A vidékre költözés nem egy hirtelen váltás volt, hanem fokozatosan történt. Mindketten szeretjük a várost is, viszont régóta vonzott a természet is. Mindkettőnket fűztek még szálak a városhoz, és most is fűznek, rendszeresen bejárunk oda is, színházba, kulturális rendezvényekre, és időnként dolgozni is. Viszont a természet, a csend és a harmónia utáni vágy volt az, ami arra késztetett, hogy közelebbről nyomon követhessük az évszakok váltakozását.
Hogyan született meg az Organic Art Ranch elképzelése?
Lassan, fokozatosan és magától alakult ki, sok időt és energiát fektettünk bele. Több ötletünk is volt, amelyek egy ideig működtek, és amiken az évek során változtattunk. A kert először nagyon kicsi volt, és fokozatosan sokkal nagyobb lett, most már két melegházunk is van: egy nagy fóliasátor és egy kisebb üvegház. Állatok helyett inkább egy saját veteményeskert volt tervben, viszont tyúkjaink már évek óta vannak.
Azt szerettük volna, hogyha egy olyan világot, életet tudunk megteremteni, ahol harmóniában élhetünk a környezettel, a természettel és ahol az élet egészségesebb, lassúbb. Viszont nem akartunk elvonulni a világtól, sőt, azt mondhatnám, hogy a szociális életünk élénkebb, mint valaha is volt a városban.
Vonzott a táj kimondhatatlan szépsége is: az, amikor felhőkben párolog az eső a fák közül, az ősz színei, amikor a zöld fenyők a lombhullató, vörös fákkal keverednek, a szivárványszínű paradicsomszüret. Alkonyatkor a kis tavunkban a békák hangja, hajnalban pedig a kakasaink éneke.
Milyen növényeket termesztetek?
Mindent, főként ehető növényeket, kevés van olyan, ami csak dísznövény. Mindenféle zöldséget megtermelünk, a hagyományos helyi fajtáktól kezdve a ritka, egzotikus fajtákig, például okrát, földiparadicsomot, kígyótököt, földimogyorót. A fűszernövények is szeretjük: a kerti izsóp, a kapucinusvirág, a borágó, és az orvosi zilíz a kedvencem. Olyan zöldségeket próbálunk termeszteni, amit a piacon nem lehet megtalálni könnyen, és a szivárvány színeiben pompáznak: fekete kukoricát, lila borsót, a piros virágú stájer babot, rózsaszín krumplit, méteres murkot, fehér spárgát, méteres lila zöldbabot.
A magjaink nagy része ősmag, amelyeket az utazásaink során gyűjtöttünk össze.
Mindemellett a kedvenceink a paradicsomok, jelenleg abból közel 50 féle van: törpék, óriások, mindenféle színűek, formájúak és méretűek.
A projekt neve is az organikus művelésre utal – hogyan valósul meg ez a gyakorlatban?
Soha semmivel nem permeteztünk, és nem is fogunk. Eddig ez azt jelentette, hogy ha kártevők voltak, kézzel szedegettük őket, hamut vagy tojáshéjat szórtunk a növények köré, csalános teával öntöztük őket, hálóval védtük őket. Ez több-kevesebb sikerrel járt, viszont sajnos az utóbbi két évben annyira megnőtt a kártevők száma, hogy kénytelenek voltunk más módszerekkel kísérletezni, például feromon csapdákkal, és még porszívóval is. Ez egy véget nem érő közdelem. Viszont annak nem látjuk értelmét, hogy a saját kézzel nevelt növényeket káros kémiai anyagokkal lefújjuk.
Az utóbbi években a mulcsolással is sokat kísérleteztünk, falevelekkel, kaszálékkal és gyapjúval takarjuk a talajt, hogy a nedvességtartalmát jobban megőrizze.
Az oldalatokon kiemeltétek a fenntarthatóságot és közösségi alapú működést, valamint az önfenntartásra is törekedtek. Mit jelent ez nap mint nap? Mi okozza a legnagyobb kihívást?
A közösségi alapú működés sokkal fontosabb számunkra, mint az önfenntartás. Ennek van jövője. Ezt lehetne máshol is alkalmazni, akár nagyobb területeken is. Számunkra ez abból áll, hogy azokat a zöldségeket termeljük meg, amelyeket nehezebb a piacon megtalálni, de ugyanakkor a helyi kistermelőktől is vásárlunk, hogy őket is támogassuk. Ahelyett, hogy saját tehenet tartanánk, inkább a szomszédoktól vásároljuk a tejtermékeket, vagy akár cserélünk is. Így nekünk is könnyebb és őket is támogatjuk.
Az önfenntartás csak rövid ideig működik, és nem kedvez a helyi közösségnek.
Az egyik nehézséget az okozza, hogy nálunk jóval rövidebb a szezon, mivel hegyvidéken lakunk, ezért szinte minden egyszerre érik be szeptemberben, és akkor sok munka van azzal, hogy eltesszük a befőtteket télire. Ugyanakkor a tavaszok hidegek, és sokkal lassabban érnek be a zöldségek, mint máshol.
Nem könnyű egy ilyen helyet fenntartani, rengeteg a munka, és mindig vannak új nehézségek. A legújabb a víz, az, hogy sokkal kevesebbet esik az eső, mint régen. Ehhez valahogy alkalmazkodnunk kell, át kell gondolnunk és terveznünk mindent annak érdekében, hogy felkészüljünk ezekre az újféle, száraz, forró nyarakra.
Önkénteseket is fogadtok, milyen tapasztalataitok vannak a közös munkáról? Milyen feladatokban tudnak részt venni a hozzátok érkezők?
Sok száz önkéntes megfordult nálunk az évek folyamán. Voltak már a föld minden zugából, mindegyik kontinensről (Antarktiszt kivéve). Voltak például Japánból, Hong Kongból, Mexikóból, Dél-Afrikából, és Új-Zélandról is. Afrikából voltak a legkevesebben, és idén volt az első személy Dél-Koreából és Mauritiusról. Mindenbe próbáljuk bevonni őket, elvisszük őket a szomszédokhoz is, a helyi piacra, eseményekre. Főként a kerttel segítenek, de a környezettudatos renoválásokban is részt vesznek nálunk.
Művészeket is vártok, milyen típusú alkotókat fogadtatok eddig, és mire számíthat egy résztvevő az érkezéskor?
Főként a pandémia előtt járt nálunk sok művész. Nem csak mi szeretünk alkotni, de fiatal művészeket is gyakran fogadunk a tanyán, jártak már nálunk írók, költők, festők, grafikusok és zenészek is, például egy amerikai rapper, aki az amerikai őslakos kultúra által ihletett zenét szerzett nálunk, vagy egy ausztráliai író és történész, aki az ókori görög civilizáció meséit kelti életre a műveiben. Az utóbbi években főként zenészek jártak nálunk, például egy New York-i hegedűs, aki Mérai Csűrfesztiválon zenélt, és egy texasi zenész, aki a Smida Jazz Fesztiválon lépett fel az együttesével.
Mik a hosszabb távú terveitek a kerttel?
A kert számunkra nem csak egy olyan hely, ahol egészséges ételt termesztünk. Egy olyan hely, ahol minden reggel végigsétálok, szemmel tartom a természet változását, a napok és az évszakok váltakozását, az idő telését, tanulmányozom a rovarokat, a békákat, kígyókat, minden élőlényt, amit ott találok. Ez egy élőhely is, ami minden évben más, és már csak az is egy élmény, hogy végigkövethetjük a fejlődését, a palántáktól addig, amíg befed mindent a hó, és minden elszürkül alatta. A kedvenc napszakom a kora reggel, amikor kimegyek megöntözni a kertet, közben meséket hallgatok és a madarakat, és megfigyelem, milyen gyorsan nő minden, és visszaemlékszek az előző évekre, hasonlítgatom a fejlődéseket és a növényeket az előző évekhez. Nagyon szerencsésnek érzem magam az ilyen reggeleken.
Ugyanakkor elszomorít a klímaváltozás, úgy érzem, hogy a kertészkedést teljesen át kell gondoljuk és tervezzük. A nagy hőmérsékletingadozás, kevés eső, a forróság és a sok kértevő kényszerít erre a lépésre.
Több évelő növényt szeretnénk termeszteni, be szeretnénk szerelni egy csepegtetőrendszert a nagyobb kertbe, de úgy, hogy ne rontson a kert esztétikai értékén. Több esővizet szeretnénk tárolni.
Ez minden kertész számára egy nehéz időszak, de nem kell feladni, hanem változtatni kell a dolgokon, vannak módszerek arra, hogy ilyen nehéz időkben is megtermeljünk ezt-azt, hogy élvezzük azt a környezetet, amit a kert ajándékoz nekünk, akkor is, ha nem olyan bőséges a termés, és több gondozást igényel, mint régen.
Számos gyönyörű kertet bemutattunk már, így a szigetszentmiklósi madárbarát oázist, a rábaprodányi élet kertjét, a negyven négyzetméteres a boldogságot jelentő csodakertet Dunaharasztin, a trópusi hangulatú nyáregyházi kertet és nagykárolyi porta hófehérben pompázó teraszát is.
