Egyetlen pillanat is elég ahhoz, hogy minden megváltozzon. Uliczki Dóra egy hétvégi biciklizés során talált rá arra a kertre, amely nemcsak új otthont, hanem új életet is adott neki. Dóra ma már a Titkos Kert őrzőjeként mesél a természethez fűződő szoros kapcsolatáról, a kerttervezésben rejlő kreativitásról és arról, hogyan segített a kert megtalálni önmagát – a legnehezebb élethelyzetek közepette is.
Hogyan találtál rá a kertnek otthont adó telekre, és mi az a pillanat, amikor eldőlt: ez lesz az otthonod?
Tősgyökeres velencei vagyok, ezer szállal kötődöm a Velencei-tóhoz. Ám a gimnázium után további tanulmányaim engem is elszólítottak a fővárosba, ahol aztán sikerült egy kicsit hosszabb ideig maradnom, mint gondoltam. Hiába volt már saját életem, otthonom, munkám, be kell valljam, vidéki lélekkel mindig is idegennek, kívülállónak éreztem magam a városi léttől, a városi emberektől. Az idő múlásával egyre nehezedő napokat, heteket pedig csak úgy bírtam ki, hogy majd’ minden hétvégére hazajöttem a szülői házhoz feltöltődni. A jelenlegi otthonunkat pont egy ilyen hétvégi biciklizés alkalmával leltük meg párommal anélkül, hogy kerestük volna. Kint volt a kerítésen az ELADÓ tábla és az akkori tulajdonosa a teleknek éppen kint tett-vett. Mi pedig a kert hívását érezve bekéredzkedtünk. A kaput átlépve vett 180 fokos fordulatot az életem. A kert már várt rám és felvillantotta előttem leendő zöld birodalmamat a kanyargós utacskákkal, a buja zöld növényzettel, színes virágokkal. Hazataláltam. Felszámoltam a városi életem. A sors még megkönnyítette ezt azzal, hogy az akkori munkahelyemet is épp felszámolták, ahol még optometrista-kontaktológusként tevékenykedtem. Megvettük a telket, rajta a házikóval és ezzel kezdetét vette életemnek egy újabb fejezete, immár újra vidékiként „hazai földön”.
Milyen állapotban volt a telek, amikor hozzáláttál a kialakításhoz?
Réges-régen ez az egész környék egy hatalmas és gazdag gyümölcsös volt, aminek aztán a feldarabolásával üdülőtelkeket alakítottak ki azoknak a városi embereknek, akiktől 15 évvel ezelőtt elmenekültem ide. Ám szerencsére a hosszú, nyugodt és csendes őszi-téli hónapok után ez a gondolat csak nyáron nyilall belém, a hirtelen zajosabbá, nyugtalanabbá váló és egyébként az egész tó környékére ilyenkor jellemző, megváltozott légkör miatt.
A régi gazdái által is csak csak nyaralónak használt, 1300 négyzetméteren elterülő kerten látszott, hogy amikor magára hagyták, a természet kihasználva ezen alkalmakat, próbálta újra birtokba venni azt, ami az övé volt eredendően. Ezért egy kicsit rendbe kellett szedni a meglévő megzabolázatlan, metszőollót is ritkán látott növényzetet. Amit csak lehetett, meghagytunk, megmentettünk, de voltak sajnos olyan, zömében a hajdani gyümölcsösből ránk maradt gyümölcsfák, melyek pusztulásra voltak ítélve már az ideérkezésüket követően. Viszont az általunk is a mai napig nagy becsben tartott 85 éves vérzőfa (diófa), a körte-, ringló szilva-, aranyalmafa (birsalma) és naspolya mellett, az előző tulajdonosoknak köszönhetően 13 darab fénylőfának (fekete-, luc-, ezüstfenyő) és ősi magyar szentfáinknak, a tiszafáknak a társaságát is élvezni tudjuk. Voltak eredendően a kertben még cserjék, mint fagyal, labdarózsa, aranycserje, boglárkacserje, mályva, mahónia, borostyán… és rengeteg keleti tuja, amiktől harmóniabomlasztó megjelenésük miatt vettünk búcsút. Ami viszont szinte teljesen hiányzotta kertből, az a talajtakarószint vagy aljnövényzet az erdők mintájára. Virágok, évelők, hagymások…
Hogyan lettél kerttervező?
Azt hiszem, ha jól belegondolok az ideköltözésünktől számított első két év, az csak a történetemhez írt előszó volt. Merthogy az első hosszabb fejezete akkor indult, mikor az addig igaznak és széttörhetetlennek hitt szerelmes szövetségem Vince fiam édesapjával az árulás kínpadjára került. Magamra maradtam egy másfél éves fiúcskával, munka nélkül, adóságokkal és hitellel a nyakamban. Összetört szívvel a teljes kilátástalanság szélén. Ekkor kaptam elhívást a természettől és álltam bele szívvel-lélekkel a szolgálatába. Egy dédapámtól rám maradt kárpótlási föld utolsó pillanatban történt eladása mentette meg az otthonunkat és tartott meg kettőnket a létezés mindennapjaiban. Ám az összes adósság kifizetése után csak annyi pénzem maradt, és időm egy apró gyermek mellett, hogy „gyorsan” elvégezzek egy kertépítő képzést, ami feljogosít magánkertek tervezésére is és ami munka későbbiekben a megélhetésünket biztosította. A tervezéseknél pedig hatalmas segítség volt és az a mai napig is, a még 2004-ben megszerzett lakberendezői végzettségem és az ott megszerzett tudás, amit át tudok ültetni a „kertberendezésnél” is. A növények szeretete és ismerete pedig nagyon régről való, talán nem is ebből az életből…
Milyen fő szempontokat vettél figyelembe a saját kerted tervezésénél?
Mivel adott volt nagyon sok minden a már meglévő ház és növényzet miatt, ezért a kert „zöld szobáit” és a már általam meghívott növényeket ezek mellé szerveztem. A kert minden adottságát és a benne rejlő lehetőségeket maximálisan kihasználva, mindenképpen egy olyan élhető kertről álmodtam, mely alázattal simul bele a környezetébe. Amely búvó-, fészkelő- és szaporodóhelyként, valamint táplálékforrásul szolgál az élővilág többi egyedének ugyanúgy, mint ahogy kielégíti a saját szükségleteinket is. Például, hogy legyen minél több tápláló gyümölcsöt adó fa és cserje, valamint konyhakert a zöldségféléknek, fűszer- és gyógynövényeknek. Olyan, a külvilág kíváncsi tekintetétől elzárt kertet szerettem volna, amely nem tárja fel magát egyből a kertkaput átlépve, hanem a kanyargós ösvények mentén haladva tárja fel minden titkát és adja oda az évszakok változásának varázsát. Kertet, mely az egymást támogató növények társításával egy viszonylag önfenntartó, változatos, minden hónapban sokszínű és hangulatos közeget teremt, ahol ember és természet teljes harmóniában él egymással. Így született meg az inkább félárnyékos-árnyas kertnek mondható zöldországom.
A kert látogatható is, sőt, különleges programokon is részt lehet venni a csodás környezetben, mesélnél ezekről?
Inkább úgy fogalmaznék, hogy látogatható volt a kert, a 2023 nyarán történt alig túlélt autóbalesetemet megelőzően. Sőt a Rózsakunyhó Alkotóműhely megálmodójával, az ehető virágok „Nagyasszonyával”, Halmos Mónikával közös szervezésben gasztrobotanikai programokon is részt vehettek a jelentkezők. Itt ehető virágokból készített ételkóstolókon keresztül nyerhettek bepillantást az ehető növények birodalmába és kaptak útmutatást arra, hogy hogyan emeljék velük a hétköznapok konyháját a gasztronómia csúcsára. Aztán későbbiekben a kert lelkületéhez és szellemiségéhez illő zene is belengte a nyári estéket. Ekkor fáklyák és gyertyák fényénél, tűzropogás és helyi borászok nedűinek megízlelésével, a zene szárnyán repülhették körbe a kertet a látogatók. Ám a baleset és a majd egy éves kórházban, illetve rehabilitáción eltöltött idő átírta az életemet és történetemnek egy új fejezete vette ismét kezdetét egy megváltozott létminőségben. Most az online térben nyílt nagyobb lehetőségem arra, hogy hitemnek szilárd alapjairól indulva újjáépítsem a „titkos” vállalkozásom összeomlott falait, átszervezzem az életem és új képeket, célokat és terveket mutassak a jövőnek.
Miért éppen „Titkos kert” lett a neve?
Amikor elindultak a legelső kertlátogatások, akkor kellett nevet választanom a kertnek, a többi kerttől való megkülönböztetés végett. Nekem ‘A Titkos kertre’ esett a választásom, mert Frances Hodgson Burnett, angol írónő regénye és annak filmváltozata nagy hatással volt rám gyerekkoromban. És talán ennek hatására épült a kert bontott téglafal kerítése, melynek világát egyetlen egy fakapu nyitja. Pont, mint a fimben. A kislány emögött a fal mögött meghúzódó, szomorú törtésének emlékét őrző kertre bukkan rá és gondoskodó szeretetével feléleszti az addig szunnyadó kertet. Amit aztán átjár az életöröm, és csodának beillő testi, illetve lelki gyógyulási folyamatok indulnak el.
A honlapod alcíme: „A megtalált önmagam” – mit jelent ez?
Sokáig kerestem az utam én is és helyemet a világban. Amikor a kert megtalált engem, mert valójában ő találta meg az őrzőjét és gondozóját személyemben, tanított nekem a legtöbbet az életről és halálról, a természet működéséről, az isteni törvényszerűségekről, választ adva a régóta megválaszolatlanul heverő kérdésekre. És vitt egyre közelebb és közelebb ön-MAGomhoz. Amihez irányt kellett váltanom és nem kívül keresni a megoldásokat, a boldogságot, a békét, harmóniát és bőséget…, hanem mindig először belül megteremtve ezeket. Megmutatta, ki vagyok, a sötét és a fényes oldalammal együtt. És ki vagyok a rámaggatott álarcok és elvárt szerepek nélkül, tisztán és szabadon. Milyen erők munkálkodnak bennem, és visznek előre az utamon. Igen. Ki vagyok valójában, és mi a dolgom itt a földi létben. Mindezen bölcsességek megértéséhez, hogy beavatódjak saját világomba, bizony elég sokszor kőkeményen satuba szorított az élet. Volt nem kevés megpróbáltatásom, feladatom (amit problémának hív a világ), kihívásom az út során. De soha senkivel nem cserélnék, mert nem jutottam volna el személyes fejlődésem eme fokára, ahol most vagyok és soha nem ismertem volna meg igaz önvalómat. Csak hálát érzek mindenért! Mert minden okkal történik. Szeretem azt, amit csinálok, ahogyan élek és megbecsülöm azt, a hol többet, hol kevesebbet, amim van.
Számos gyönyörű kertet bemutattunk már, így az erdélyi tanyát, ahol a természet diktálja a ritmust, a szigetszentmiklósi madárbarát oázist, a rábaprodányi élet kertjét és a trópusi hangulatú nyáregyházi kertet is.
