A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elsőként Újkígyóson majd Mezőberényben vett laboratóriumi mintákban igazolta a szőlő aranyszínű sárgaságát okozó kórokozó jelenlétét Békés vármegyében. Ezzel már 13 vármegye érintett – írta meg közleményében a Nébih.
A hatósági mintavételre a Grapevine flavescence dorée (FD) fitoplazma, mint zárlati károsító jelenlétének gyanúja miatt volt szükség Újkígyóson és Mezőberényben. A tüneteket mutató szőlőlevél minták vizsgálata során a Nébih laboratóriuma igazolta a zárlati kórokozó jelenlétét. A megerősített fertőzés okán a területileg illetékes vármegyei kormányhivatal növényvédelmi szakemberei haladéktalanul megkezdték a zárlati intézkedéseket annak érdekében, hogy felszámolják a károsító által okozott fertőzést, és megakadályozzák annak megtelepedését és továbbterjedését.
A hatóság ismételten felhívja a szőlőtermesztők figyelmét, hogy az FD elleni védekezés csak preventív eszközökkel, köztük az egészséges szaporítóanyag beszerzésével és vektora, az amerikai szőlőkabóca elleni védekezéssel valósítható meg. A védekezés megfelelő időzítésében segítséget nyújt a Nébih károsító monitoring rendszere. Az interaktív térkép segítségével nyomon követhető az amerikai szőlőkabóca terjedése.
Amennyiben nem-honos károsítókkal vagy az általuk okozott tünetekkel találkozik, haladéktalanul értesítsék a területileg illetékes vármegyei kormányhivatal növényegészségügyi felügyelőjét és a Nébih-et.
A bejelentéssel kapcsolatos további információk elérhetőek ide kattintva.
A témában minden fontos információ elérhető a Nébih tematikus aloldalán.
Korábban arról is írtunk, hogy bajban a Szent György-hegy dűlői: támad az amerikai szőlőkabóca, később már a Somló szőlőit is megfertőzte ez a veszélyes kórokozó és Villányba is elért.

