Mozaik

Már a szomszédoknál barangol a Lengyelországból elvándorolt jávorszarvas

Emil napok óta a Duna mentén tűnik fel, át is úszta a folyót, és mindenhol rajongókat "gyűjt".

A jávorszarvas bika Emil úgy tűnik, minden más vadállatnál jobban megszerette Ausztriát, folytatja fáradhatatlan vándorlását. A megfigyelések szerint eddig 40 helyszínen bukkant fel, sőt, egy metálfesztiválon is megállt – olvasható a tiszteletére létrehozott Facebook oldalon.

Emil állóképessége lenyűgöző, de ez természetes

A Lengyelországból útnak indult 2-3 éves fiatal állat már több, mint 340 kilométert tett meg, mióta június 2-án először látták cseh földön Ludgeřovicében.

Szakemberek szerint önmagában semmi szokatlan nincs abban, ha egy jávorszarvas bika nagy távolságokat tesz meg. Terület és pár keresése céljából napi 10-80 kilométert is barangolhat, alkatától és a tájtól függően. A jávorszarvasok magányos lények, megvan bennük a kalandozás vágya, nagy távolságokra is vándorolhatnak. Ami szokatlan most, az Emil iránya: dél felé haladt, ahol egyre melegebb van, amikor például a mínusz 50°C-os hőmérséklet sem jelent problémát számukra. Plusz 10°C és mínusz 20°C között érzik magukat a legkényelmesebben, ha túl meleg lesz, hőstressztől szenvednek.

Facebook/ Nina Wihlidal

Még szokatlanabb, hogy mennyire nem fél az embertől ez a párosujjú patás, amely kifejlett állapotban akár 2,3 méteres vállmagasságot is elérhet. Emil három hónapja úton van, elhagyta Lengyelországot, átszelte Morvaország nagy részét, hirtelen megjelent Szlovákiában, és nemrégiben nagy figyelmet keltett Kelet-Ausztriában. Nyilvánosan elérhető forrásokból, közösségi oldalakról és hallgatag hivatalos kísérők megfigyeléseiből származó információk szerint Emil körülbelül 40 helyszínen tűnt már fel.

Kiderült az is, hogyan kapta Emil a nevét

Cseh médiaértesülések szerint helyi természetbarátok nevezték el, és szándékosan a cseh sportlegenda, Emil Zátopek emlékére kapt ezt a nevet, aki az évszázad sportolója és négyszeres aranyérmese volt az 1950-es években, és akiről egyszerűen csak annyit mondtak:

„Fut, fut, fut…” Emil, a jávorszarvas is fáradhatatlan, kilométert kilométer után fut.

Úgy vélik, hogy cseh erdőbe szeretne menni, Mühlviertel, Csehország és Bajorország határvidékén, ahol egy kis, körülbelül 20 egyedből álló jávorszarvas populáció él. Még becslések szerint 200 kilométer áll előtte, és ismét át kell kelnie a Dunán.

A vadvédelmi szakértők azt javasolják a lakosságnak:

hogy továbbra is figyeljék meg Emilt, de csak akkor vegyék fel a kapcsolatot a hatóságokkal vagy avatkozzanak közbe, ha veszélyes helyzetbe kerül, amelyből már nem tud egyedül elmenekülni.

Az állatvédők arra figyelmeztettek, hogy az emberek ne kerüljenek túl közel a jávorszarvashoz, és hagyják békén barangolni, mert nagyon rosszul viseli a stresszt.  Ne etessék, ne kövessék és ne fényképezzék közelről.

Néhány „rajongó” sajnos éppen az ellenkezőjét teszi. Vannak, akik autóval követik Emilt bekapcsolt fényszóróval. Mások zseblámpákkal és világító mellényekkel sétálnak a mezőkön, hogy lefényképezzék a jávorszarvast.


További fotók, friss információk a Facebookon futó „Emil, der Elch” rajongói oldalon találhatók.

Fél éven át tartotta lázban az állatbarátokat a Dunántúlon vándorló kutya, melyet idén áprilisban sikerült befogni, azóta új gazdára talált. A lengyelországi turistaparadicsomban, Zakopanéban a városközpontba látogató őzek és szarvasok okoztak problémát: sétálnak a járdákon, az ott lévő tisztásokon, átkelnek a forgalmas utcákon. Két éve a legnagyobb figyelmet a Svájcból indult és Magyarországig jutott vándorló farkas kapta, amit lelőttek.

Kapcsolódó
Elfogtak két férfit a lelőtt svájci farkas ügyében
A gyanú szerint a védett farkast 2023. április 1-jén Hidasnémeti külterületén lőtték le.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik