Az 1927-28-ban megépített Tisza Szálló átvészelte a második világháború borzalmait, az ideiglenesen katonakórházzá minősítését, majd pedig az odalátogató, benne elszállásolt illusztris vendégek okán ismert helynek számított, írta a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei hírportál.
A rendszerváltáskor privatizálták a hotelt, a több fős vevőkör többsége huszonöt évvel ezelőtt a szolnoki szálloda „személyzetéből” került ki. A társaság 2010-ben megvált a létesítménytől, amikor a Tisza Szállót a „Peng Peng Piroska” néven ismertté vált üzletasszony által vezetett kínai tulajdonosi kör vette meg mintegy ötszázmillió forintért.
A Tisza Szálló 2024 decemberében zárt be véglegesen. Mielőtt lakat került az ajtajaira, eltékozolták a szolgáltatásait, majd az agóniájának végnapjaiban munkásszállásnak, végül hajléktalan-tanyának is helyt adott.
A város 2015 óta számos alkalommal kívánta kivásárolni a kínaiaktól a haláltusáját vívó Tisza Szállót, ám a kínai tulajdonos a valós értékénél rendre tetemesebb eladási árat kínált. Néhány évvel ezelőtt kétmilliárd forintot meghaladó összegről beszéltek
– olvasható a portálon.
2025 tavaszán az OTP Ingatlanpont oldalán a Tisza Szállót 995 millió forintért hirdették eladásra. A hírek szerint érdeklődő van, több információ nem ismert.
Mindeközben a Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleményében arról írt, hogy tolvajok fosztogatják a vármegyeszékhely ikonikus épületét.
A rendőrség tájékoztatása szerint egy 47 éves szolnoki férfi a fiával augusztusban a használaton kívüli Tisza Szállóból ellopott tizenhat darab korabeli fali lámpatestet és régi konyhai eszközöket, közel egymillió forint értékben. A lopott tárgyakat azonban nem sikerült pénzzé tenniük, mert a rendőrség gyorsan elfogta a tetteseket.
Két éve a Tisza Szálló fürdő részének korábbi gyógyvíz minősítése is megszűnt, a gyógyászati szolgáltatások is eltűntek. Akkor a városi önkormányzat határozata szerint a szálló területén munkásszálló nem épülhet vagy működhet. A hotel korábban azzal került a hírek élére, hogy legalább huszonöt molnárfecske-fészket vertek le ismeretlenek, és a piszkukat felfogó, úgynevezett “fecskepelenkákat” is leszerelték a szálló árkádjai alatt.

