Kertünk-Portánk

Megjelent a kertek nagy ellensége, a selyemfényű puszpángmoly

Kora tavasztól támadja a sövényeket, bokrokat, örökzöldeket.

A selyemfényű puszpángmolyt Magyarországon 2011-ben figyelték meg először. Sopron környéki megjelenése óta gyakorlatilag az ország minden részén megtalálható, és a kertek egyik nagy ellenségévé vált. A tavasz közeledtével már március első napjaiban megfigyelték a “szörnyeteg” lárváit.  Tavaly 30 település került fel arra a térképre, ahol megjelent a kártevő.

A pusztángmoly évente 3 nemzedéket nevel ki, azaz háromszor rajzik a lepkéje. A kerti károkat azonban hernyói okozzák. A fejlett hernyók gyorsan lerágják a kis leveleket, gyakran a teljes levéllemezt.

Kiskerti körülmények között általában elegendő a fertőzött növényi részek azonnali eltávolítása és megsemmisítése. Az év folyamán többször is vizsgálni kell a növényeket, mert egészen őszig fertőzhet a faj. A védekezés persze korántsem ilyen egyszerű.

A Facebookon csoport is alakult a védekezés elleni technikák közzétételére, ám a károkozóról lehangoló véleményeket írnak. Egy ilyen például:

Rettenetes egy kártevő, tavaly az utolsó buxuslabdámat is megette. Minden permetezőszert rázúdítottam, a kezdeti stádiumban metszettem és elégettem, hiába. A sűrű lombot szereti, nem is látod, de már befészkelte magát, az pedig a vég.

Egy másik hozzászóló sem optimista:

Hernyója tavaly szinte minden buxusbokrot, sövényt tönkretett, lerágott. rettenetesen nehéz ellene védekezni. Szinte nincs is megfelelő permetezőszer, csak többféle használata lehet eredményes.

A „szörnyeteg” ellen a védekezés sem egyszerű. Íme egy hozzászólás e témában:

Azok a növényvédő mérnökök, akik rendelkeznek erős mérgek használatára vonatkozó engedéllyel, azok tudják beszerezni a difebenzuron hatóanyag tartalmú vegyszereket vagy a Decis Mega 50 EW készítményt, amelyek hatékonyak a védekezésben.

A védekezésről ezt írja a Növénydoktor:

Súlyos fertőzésénél a deltametrin hatóanyagú Decis, a cipermetrin hatóanyagú Ciperkil, az acetamiprid hatóanyagú Mospilan, Gazelle, Spilan, a metoxifenoxid hatóanyagú Runner és a diflubenzuron hataónyagú Dimilin rovarölő szerek hatásosak a rágó szájszervű hernyók ellen. A rovarölő szerek ölő hatása elsősorban a fiatal lárvák ellen kifejezett.

Címfotó: Wikimedia Commons

Olvasói sztorik