Virágzó vidékünk

Lovas járőrök és drónok járnak a fatolvajok nyomában a nógrádi erdőkben

facebook/nógrád vármegyei rendőrség
facebook/nógrád vármegyei rendőrség
Nagy figyelmet fordítanak a korábban több jogsértéssel is érintett erdőkre.

Három szomszédos vármegye rendőrkapitányságai, polgárőr szervezetei, az erdészet és az érintett vadásztársaságok közösen lépnek fel a bűncselekmények megelőzése, felderítése és az elkövetők elfogása érdekében, írta közösségi oldalán a Nógrád vármegyei rendőrség.

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság, a Nógrád Vármegyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége, valamint négy kelet-nógrádi település – Salgótarján, Cered, Bárna és Zabar – polgármesterei a természetvédelmi kincsek megóvása érdekében még 2020 tavaszán munkacsoportot hoztak létre.

Elsődleges célként tűzték ki a természetvédelmi területeken engedély nélkül kvadokkal és motorokkal közlekedők elleni együttes fellépést, amellyel biztosítani lehet a megyében található védett, a különösen védett természetvédelmi, valamint a Natura 2000-es területek megóvását.

A fűtési szezon közeledtével az együttműködők kiemelt feladata a fatolvajok elleni közös, határozott fellépés, amelynek hatékonyságát erősítve a közelmúltban csatlakoztak az intézkedéssorozathoz – az érintett vadásztársaságokon túlmenően – az Ipoly Erdő Zrt., az Egererdő Zrt., továbbá a Borsod-Abaúj-Zemplén és a Heves Vármegyei Rendőr-főkapitányság területileg illetékes Ózdi és Egri Rendőrkapitányságának munkatársai is

– olvasható a posztban.

3 fotó

A széles körű összefogásnak köszönhetően rendszeres az ellenőrzés a közutakon és az erdőterületeken. A korábban több jogsértéssel is érintett erdőket immár rendőr és polgárőr lovas járőrök, valamint hőkamerával felszerelt drónok is folyamatosan figyelik.

A korábbi években lovas és kutyás egységeket is bevetett a rendőrség a főszezonban a Balatonnál, de a zalai szőlőhegyeket is pásztázták a lovas rendőrök. Nógrád vármegyében 2023. áprilisában állt szolgálatba az első lovas járőri egység Balassagyarmaton.

Kapcsolódó
Lovas rendőrök járják az eldugott helyeket Nógrádban
A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság lovas rendőrei az erdőben, erdőmenti földutakon, kiskertes övezetekben járőröznek.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik