Virágzó vidékünk

Itt található az ország legmagasabb fája

A Háromhuta melletti erdőben álló duglászfenyő az ország legmagasabb fája, amely egészen pontosan 55,2 méter magas, és 2020-ban vette át a megtisztelő címet egy Somogy vármegyei másik duglászfenyőtől. Az Iharosberényben álló másik fa 51,65 méteres magasságával kis túlzással, szintén az égig ér.

A háromhutai fát először lézeres magasságmérővel mérték meg. A fenyő azonban már olyan magas, hogy egy pontból nem látható az alja és a teteje, így ez a módszer nem tud pontos eredményt adni. A szakemberek ezért a hagyományos módon is megmérték azt, vagyis felmásztak a fenyőre, ami egy ekkora fánál bizony nem is olyan egyszerű.

Háromhuta egyébként nemcsak az ország legmagasabb fájáról híres. A gyönyörű természeti környezetben fekvő települést, amely Óhutából, Középhutából és Újhutából áll, II. Rákóczi Ferenc alapította. A fejedelem nevéhez köthető az 1698-ban, a mai Óhuta helyén létrehozott első üveghuta. Később Újhután épült üveggyár, ami egészen 1916-ig működött, és többek között a tokaji borospalackokat készítették itt, írta korábbi posztjában a Magyar Falu Program.

Arról itt írtunk korábban, hogy melyik Magyarország legkeletibb és legnyugatibb pontja, arról pedig itt olvashatsz, hogy hol van az ország közepe.

Kapcsolódó
Olvasói sztorik