Életmód

Nyári konyhában is talált már autócsodát a veterán járművek szerelmese

Oldtimer Automobil Kft
Oldtimer Automobil Kft
Több évtizedes hobbi vált hivatássá a család életében. A veterán járművek kutatása, felújítása alapos munkával jár, az eredményhez pedig kitartásra van szükség, és fel kell készülni a motortérben megbújó meglepetésekre is.

Biztos mindenki találkozott már különböző autós hirdetési oldalakon azzal a felütessél, hogy a jármű első tulajdonostól való, a garázsból alig mozdult, esetleg csak hétvégente a telekre. Joggal gondolhatnánk, hogy ez inkább mítosz, mint valóság, egy családi vállalkozás azonban pontosan ehhez hasonló megjelölésekkel keres veterán csodákat országszerte.

Az Oldtimer Automobil Kft. főleg első gazdás, nagyon keveset futott veterán autók megtalálásával, felkutatásával, mentésével, felújításával és értékesítésével foglalkozik. A szentendrei vállalkozás a Facebook-on is aktív, mi is ott futottunk bele két érdekes posztjukba. A közelmúltban ugyanis két idős Mercedesre leltek Szegeden és Budapesten.

Az előbbi egy nyári konyhában pihent, az utóbbi példány pedig egy igazi világszenzáció, ahogy azt a bejegyzésben írta róla Berényi Zsolt, a cég tulajdonosa, ügyvezetője.

Nézzék meg a két veterán szépséget galériánkban

18 fotó

Az 1987-ben gyártott Mercedes W124 200-as modell mindössze 25 ezer kilométert futott, első tulajdonosa algériai munkája után hozta haza új állapotban, és tényleg csak kivételes alkalmakkor használta. Az utóbbi tíz évben egy ponyva alatt pihent az autó.

Egy igazi családi vállalkozás a miénk, amit a feleségemmel együtt viszünk, persze dolgoznak nekünk alvállalkozók az autókhoz kapcsolódó különböző területeken

– mesélte Zsolt, akinek eredeti foglalkozása marketingszakértő. Közel 14 évet dolgozott a szakmában, közben az oldtimer autók szerelmese lett – ennek már 29 éve –, és természetesen maga is gyűjti az autócsodákat. Öt éve a szenvedélye élethivatássá vált.

Minket az autók története érdekel, nem a felszereltség, az extrák. Évente 30-40 autóra találunk rá különböző garázsokban. Mivel mi folyamatosan kommunikáljuk az autók történetét, felújítását, sikerült kiépítenünk az emberek felé egy olyan bizalmi viszonyt, hogy ma már sokan keresnek fel bennünket, és az autóbontó helyett, előszőr hozzánk fordulnak

– mondta Zsolt, aki hozzátette, hogy nagyon sok idős autó pihen így országszerte.

A Talbot Tagora kereskedelmi forgalomban 1981-83 között volt kapható, és alig több, mint 16 ezer darabot gyártottak. Fotó: Oldtimer Automobil Kft.

Amikor a vállalkozás elkészül egy-egy autóval, akkor a régi tulajdonosoknak meg is mutatják az eredményt, még egy próbakört is mehetnek a járgánnyal.

Nem egy esetben fordult már elő, hogy a család visszavásárolta a felújított matuzsálemet

– tette hozzá a vállalkozó.

Zsolt arról is mesélt, hogy ma már az emberek tisztában vannak azzal, egy jobb állapotú csipkerózsika álomba szenderült autó többet ér annál, mint hogy bontóba kerüljön. Viszont mivel akár évtizedekig rá sem néztek, nem tudni, hogy milyen állapotokat találnak a szerelők, mikor a motorteret nézik át és teszik rendbe az elektronikát, mechanikát.

A legutóbb Szegeden felfedezett Mercedes 190-es modellről kiderült, hogy a fagyálló lerakódott a járatokba, hűtőrendszerbe, és mindent ki kellett tisztítani. Ezért soha nem lehet tudni, hogy mit vesz meg az ember. Gyakran akár milliós költségeket is jelenthet egy-egy szerviz.

Zsolt azt is elmondta, hogy mindig gyári alkatrészekkel pótolják, ha valami hiányzik, de előfordul, hogy le kell gyártatni egy-egy darabot. Az egyik Mercedesnél például nyomtatni kellett egy műanyag darabot.

Egy 1966.06.01-es forgalomba helyezésű Trabant 601 limuzin. Fotó: Oldtimer Automobil Kft.

A történettel kapcsolatban megtudtuk, hogy a cégben mindig az eredetiséget tartják szem előtt. Az imént említett 124-es modellben az volt a különleges, hogy eredetileg jobb oldali tükör nélküli változatban vásárolta a tulaj, és később szerelték fel tükörrel. Viszont a gyári állapot visszaállításához le kellett azt szedni a kocsiról, de már nem lehetett rá beszerezni a tükör helyét fedő lemezt. Ezt kell kinyomtatni 3D-s nyomtatóval.

A 124-es Merci az egy nagy fogásnak számít, de nemrég egy piliscsabai garázsban is találtunk egy évtizedek óta pihenő Porsche-t, és van egy szépséges Rolls-Royce a garázsomban, ezek mind közel állnak hozzám

– sorolta Zsolt, mikor arról kérdeztük, hogy ki tudna-e emelni néhány számára kedves darabot az autókincsek közül.

Az oldtimer autó komoly befektetés is lehet, ezeknek az autóknak az értéke az évek során csak felfelé megy. Így aki beruház egy régi autó felújításába, annak visszajön a pénze, viszont egy-egy darab megvásárlása után még nagyon sok tennivaló van az autóval. Ezért ehhez a hobbihoz a tőkén kívül a megszállottság, szenvedély és a kitartás alapvetés.

Megírtuk azt is, hogy francia autómatuzsálem lett a világ legszebbje és ilyen autóból csak hat van az országban. Balaton-felvidéken, Dörgicsén található Kaáli Autó-Motor Múzeum.

Kapcsolódó
Kétütemű Trabanttal pöfögtek el az Északi-sarkkörig
Trabanttal érkezett a szerelem a fiatal párhoz.
Olvasói sztorik