A zöld gyík (Lacerta viridis) Magyarországon általánosan elterjedt, elsősorban szárazabb, gyepes, cserjés és nyílt erdei élőhelyeken előforduló gyíkfaj. Táplálékának nagy részét ízeltlábúak teszik ki, amelyek közül előszeretettel fogyaszt bogarakat, egyenesszárnyúakat (sáskák, szöcskék, tücskök) és kabócákat, de rendszeresen zsákmányol pókokat és hangyákat, emellett – bár kisebb mennyiségben de – elfogyasztja a gyűrűsférgeket és csigákat is – írta weboldalán a Kiskunsági Nemzeti Park.
Mindezt alátámasztja az a Romániában leírt eset is, amely szerint egy kifejlett zöld gyík egy szintén kifejlett (bár nála jóval kisebb) fali gyíkot (Podarcis muralis) próbált elejteni. Bár ebben az esetben csak annak a letört farkát sikerült elfogyasztania.
A nemzeti park cikkében megemlít egy másik megfigyelést is, amikor fiatal fürge gyíkot (Lacerta agilis) találtak a zöld gyík táplálékában Németországban. A zöld gyík legközelebbi rokona, a Nyugat-Európában honos nyugati zöldgyík (Lacerta bilineata) esetében is ismert a hüllőpredáció. E faj egyedei elsősorban fiatal közönséges lábatlangyíkokat (Anguis fragilis) fogyasztanak.
Fontos azonban kiemelni, hogy bár mindkét faj táplálkozásáról számos kutatás áll rendelkezésre, ugyanakkor ezek az esetek kifejezetten ritkák. A legtöbb vizsgálat során kizárólag gerinctelenek kerülnek elő ezen gyíkok táplálékából.
A Puskás József természetvédelmi őrkerület-vezető által készített videón látható, ahogy egy kifejlett zöld gyík, egy idén kikelt fiatal állatot fogyaszt el.
Bizonyos hüllőfajok esetében előfordul, hogy táplálékhiány esetén gyakrabban fogyasztják el fajtársaikat, ugyanakkor ezidáig ezt elsősorban kígyóknál figyelték meg.
Ez a megfigyelés arra is rávilágít, hogy továbbra is fennállnak ismerethiányok még a gyakoribb hüllőfajok esetében is.
Meglepő találkozás is történt egy olasz gyíkkal kapcsolatban, ugyanis egy élő, olasz fali gyíkot találtak egy becsomagolt salátában. És sikeres szaporítás is történt: már a harmadik különleges hüllő kelt ki Debrecenben.

